Sosem alszik a jobb oldalán, és mindig a desszertet eszi meg először: Robert Lewangoalski

Vágólapra másolva!
2020.08.24. 18:15
null
Lewandowski és a vágyva vágyott BL-serleg (Fotó: AFP)
47 tétmérkőzés, 55 gól. A Bajnokok Ligája döntőjében ugyan nem talált be, de Robert Lewandowski így is élete formáját hozta a vasárnap lezárult 2019–2020-as idényben. Profizmusa, munka iránti alázata, és szüleitől kapott „öröksége” egyaránt segítette a varsói gyermekévektől a lisszaboni fináléig vezető úton. Portré.

Robert Lewandowski számos, elsőre furcsának tűnő szokásának egyike, hogy étkezéskor mindig a desszerttel kezd, majd csak azt követően kezd neki a levesnek, végül a főételnek. Gondolhatnánk, babona. De nem. Lewandowski felesége, Anna, étkezési szakértő. Az elmélet szerint az édes ételeket a gyomor gyorsabban emészti, így, mire – adott esetben – a lengyel végez a levessel és ezzel időt ad a szervezetének a beérkező fehérje előtt, utóbbit már sokkal tisztábban hasznosíthatja.

Lewandowski másik „ezeréves” szabálya, hogy egy alvásterapeutával konzultálva csak a bal oldalán alszik, ezzel jobb keringésről gondoskodik éjjel a jobb, azaz a lövő lábának.

Aztán: a reakcióidejét fejlesztendő számítógépes szoftverekkel dolgozik, a napjainkban megkerülhetetlen agykontrollt is alkalmazza – nem mellékesen babonái is akadnak. Például meccs előtt először mindig a bal cipőfűzőjét köti meg. S ez csak az első lépés. A lengyel támadónak teljes ceremóniája van arra, hogyan hozza magát a lehető legkoncentráltabb állapotba a mérkőzések előtt. A gyermekkori szokásait beépítve, szakemberekkel egyeztetve alakította ki a folyamatot.

32 évesen élete formájában: Robert Lewandowski (Fotó: Getty Images)
32 évesen élete formájában: Robert Lewandowski (Fotó: Getty Images)

KARATEKÖLYÖK, DE A LABDARÚGÁS SZERELMESE

Példa nélküli, hogy immáron tízéves Bundesliga-pályafutása során még sosem hagyott ki egyhuzamban három bajnokinál többet – ha meg is sérült, apróbb izomsérüléseken, húzódásokon kívül más problémája nem akadt. Ebben a genetika is segítségére lehet: édesapja Krzysztof futballedző és judoka volt, édesanyja, Iwona élvonalbeli röplabdázó. Az idősebb Lewandowski már kisgyerekként elkezdte a sportos életmódra nevelni, nyolcéves korára remekül karatézott, emellett hegyi futásokra járt a családdal. De az ifjú „Bobek” kedvence már akkor is a futball volt. Mint a Wojciech Zawiola jegyezte életrajzi kötetéből kiderült, Kokusiát, a bokszerkutyát is betanította arra, hogyan védjen tizenegyeseket anélkül, hogy kiharapná a labdát…

A pályán látott Lewandowski nem véletlenül emlékeztet sokszor egy gépre: a kiváló genetika mellett tucatnyi szakember munkája áll amögött, hogy a Bayern gólgyárosa tényleg gépeket megszégyenítő hatékonysággal tegye a dolgát. Saját elmondása szerint 32 évesen jobb erőállapotban van, mint karrierje során bármikor – mindezt a számok is alátámasztják. Bár a vasárnap esti BL-döntőben nem jött össze számára a gól, tíz meccsen szerzett 15 találatával toronymagasan nyerte el a gólkirályi címet. Épp úgy, ahogyan a Bundesligában és a Német Kupában is a leghatékonyabb gólvágónak bizonyult. Hasonló teljesítményre a modern kori labdarúgában – vagyis, hogy valaki ugyanazon idényben legyen egy nemzeti kupasorozat, egy bajnokság és a BEK/BL gólkirálya – csupán ketten, Johan Cruyff (1971–1972, Ajax) és Jardel (1999–2000, FC Porto), voltak képesek (ők ráadásul legalább az egyik címüket holtversenyben szerezték, nem úgy, mint Lewandowski).

Lewandowski lőlapja a Bundesligában. Zölddel a gólok, sárgával a kapufák, kékkel a kapus védései, lilával a védők blokkolásai, pirossal a pontatlan lövések és fejesek láthatóak – minél nagyobb egy folt, annál nagyobb xG-jű (a helyzetre jutó várható gólmennyiség/gólvalószínűség) lehetőségről van szó. Az egész idényre vonatkozó xG-je 31.20 volt, amit sikerült túllőnie. A lengyel támadó 138 kísérletből érte el a 34 bajnoki gólját, ez 24.63 százalékos hatékonyság, ami abszolút elitszint. (Forrás: understat.com)
Lewandowski lőlapja a Bundesligában. Zölddel a gólok, sárgával a kapufák, kékkel a kapus védései, lilával a védők blokkolásai, pirossal a pontatlan lövések és fejesek láthatóak – minél nagyobb egy folt, annál nagyobb xG-jű (a helyzetre jutó várható gólmennyiség/gólvalószínűség) lehetőségről van szó. Az egész idényre vonatkozó xG-je 31.20 volt, amit sikerült túllőnie. A lengyel támadó 138 kísérletből érte el a 34 bajnoki gólját, ez 24.63 százalékos hatékonyság, ami abszolút elitszint. (Forrás: understat.com)
AZ ARANYCIPŐVERSENY LEGJOBBJAI:
HELYZETEK A 2019–2020-AS BAJNOKIKON
gól/lövés
16-oson kívül
5-ös és 16-os közt
5-ösön belül
CIRO IMMOBILE
36/1421/2734/1141/3
CRISTIANO RONALDO
31/2082/8125/1154/12
ROBERT LEWANDOWSKI
34/138
1/2029/1044/14

A Bayern hivatalos felületein lassan már csak LewanGOALskiként emlegetett futballista 47 tétmérkőzésen 55 góllal és 10 gólpasszal zárta le a maratoni hosszúságúra nyúlt 2019–2020-as évadot. Erre szoktuk mondani, oroszlánrészt vállalt a bajorok sikereiben, köztük a vágyva vágyott Bajnokok Ligája-győzelemben.

LEWANDOWSKI: A PROFI

„Ő a legprofibb labdarúgó, akivel karrierem során találkoztam – idézte a The Athletic Pep Guardiolát, aki 2014 és 2016 között volt Münchenben Lewa edzője. – Nemcsak úgy edz, hanem úgy is eszik, úgy is alszik, mintha az munka lenne. Sosem sérült még meg, mert annyira odafigyel a megfelelő felkészülésre és az étrendjére.”

Lewandowskit mindig is a profizmusa segítette. Nem volt Istenadta tehetség, de a munkához való hozzáállása, az alázata tinédzserként is kimagasló volt.

„Emlékszem, egyszer közösen nyaraltunk. Robert úgy falta a futballról szóló könyveket, mint ahogyan más levegőt vesz. Mindig tanulni akart valamit. Látszott rajta, hogy többre hivatott, mint az átlag, hogy tudja, mit akar elérni” – idézte a The Guardian Ivan Djurdjevicet, aki a 19 éves Lewandowski csapattársa volt a Lech Poznanban.

Lewandowski 2013-ban négy gólt lőtt a Real Madridnak a Bajnokok Ligája elődöntőjében (Fotó: AFP)
Lewandowski 2013-ban négy gólt lőtt a Real Madridnak a Bajnokok Ligája elődöntőjében (Fotó: AFP)

Cristiano Ronaldóval vagy Lionel Messivel szemben csak későn lett utánpótlás-válogatott. Az U19-ben egy, az U21-es csapatban három meccse volt, viszont 20 évesen megkapta a felnőttválogatottba szóló első meghívóját. A varsói gyermekévek, a Znicz Pruszkówban, majd a Lech Poznanban lőtt gólok után jöhetett a következő szint, amit meg akart ugrani: a légiósélet.

Hívták Olaszországba és Spanyolországba is, ám a Borussia Dortmund lett a befutó.

„Amikor elhagytam Lengyelországot, tele voltam komplexusokkal – mondta Lewandowski. – Mint sok lengyel, én is úgy indultam neki Nyugat-Európának, hogy nem érek annyit, mint mások – egyszerűen azért, mert lengyel vagyok.”

Ám Dortmundban – Jürgen Klopp kezei alatt – hamar bizonyította, mekkora potenciál rejlik benne. Az első, még feledhetően sikerült, nyolcgólos idénye után a Németországban töltött második futballévét már 22 bajnoki találattal zárta, 47 tétmérkőzésen összesen 30 gólig jutott. A topcsatárok közé 2013 áprilisában lőtte be magát végleg. A Borussia Dortmund a Real Madriddal csapott össze a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A német együttes hazai pályán 4–1-re nyert José Mourinho csapatával szemben. A német csapat gólszerzői sorban: Lewandowski, Lewandowski, Lewandowski és Lewandowski.

A BVB szurkolói sosem felejtik az estét.

Ahogyan 2014 tavaszát sem.

Lewandowski olyan edzők kezei alatt fejlődhetett, mint például Jupp Heynckes (Fotó: AFP)
Lewandowski olyan edzők kezei alatt fejlődhetett, mint például Jupp Heynckes (Fotó: AFP)

A LEGJOBBAKTÓL TANULTA EL MINDAZT, AMI CSAK TANULHATÓ

A német bajnokság 2013–2014-es idénye még nem ért véget, amikor hivatalos lett, Lewandowski a Bayernhez igazol a nyáron. Hiába minden gólja, Dortmundban azonnal közellenség lett, napi rendszerességgel érkeztek a hírek, hogy kiszúrták az autója kerekeit, tüntetést szerveztek a háza elé, vagy épp góljai után fütyülik, dobálják. Ő azonban nem zavartatta magát, 20 góllal és karrierje első Bundesliga-gólkirályi címével intett búcsút a Ruhr-vidéknek.

Lewandowski Münchenben azóta még négyszer lett gólkirály. Mind a hat évében bajnoki címet ünnepelhetett a bajorokkal, háromszor nyert kupát és most már egy BL-arany is ott lóg a vitrinjében a 2013-as dortmundos ezüst után.

Abba kellene hagyni, hogy a labdarúgást ilyen-olyan érzelmekkel keverjük. A hűség gyönyörű szó, egy csodálatos romantikus képzet, ami nagyon sokat jelent a magánéletben. Az élsportban viszont más dolgok számítanak: a siker és a pénz” – mondta a Spiegelnek 2017-ben, kicsit visszalőve a klubváltását kritizálóknak.

Mondatai megosztóak voltak, de őszinték, és ismét tanújelét adták annak, a lengyel mennyire professzionálisan próbálja közelíteni a profi labdarúgást. Talán ez a racionalitásra törekvés segítette akkor is, amikor nemet mondott a Real Madrid jóval busásabb ajánlatára is – ügynöke későbbi elbeszélése szerint részben amiatt, mert az érzelmektől függetlenül fel tudta mérni, hogy Cristiano Ronaldóval nem alkotnának jó párost – két ilyen dudás nem fér meg egy csárdában.

Lewandowski néhány percre az álom beteljesülésétől Lisszabonban (Fotó: AFP)
Lewandowski néhány percre az álom beteljesülésétől Lisszabonban (Fotó: AFP)

A pénzkérdés valahol épp a 2020-as BL-döntőben legyőzött Paris Saint-Germain miatt jött elő. A két csapat 2017-ben a csoportkörben találkozott egymással.

A PSG-nek már van egy olyan kerete, amelyben világsztárok kapnak helyet. De hogy a csapat világklasszissá tud-e avanzsálódni, majd kiderül. A Bayernnél mi már sokat megéltünk együtt, csapatként” – vélte az interjúban Lewandowski, egyúttal rámutatva arra, hogy az érzelmeket, az egymás iránti alázatot, összeszokottságot nem lehet teljesen kizárni a játékból. Ami a meccseket illeti: az elsőt a PSG nyerte 3–0-ra, a másodikat a Bayern 3–1-re (utóbbin a lengyel is betalált).

Ahogyan a The Guardian felidézi, a lengyelnek ritka nagy szerencséje volt az edzőivel. A kiteljesedéshez vezető úton a korszak legjobb futballtaktikusaival, -pedagógusaival és -filozófusaival dolgozhatott együtt.

Klopp Dortmundban segített sokszínűbbé tenni a játékát: a kérése ellenére rendszeresen játszatta tízesként és bátorította, passzaival segítse a támadásépítést, ne csupán a tizenhatos előterében várjon a labdákra. Guardiola alatt páratlan taktikai képzést kapott. A spanyol edző irányításával külön fejlesztették a futásán, hogy mikor, hol érdemes megtörnie a ritmust, hogy tudja a legjobban kizökkenteni a védőket. Carlo Ancelotti segített neki megtanulni pihenni – a pályán kívül. És a jobb energiabeosztással a pályán belül is. Majd jött Jupp Heynckes, aki még fegyelmezettebbé, precízebbé tette a tanácsaival. Végezetül itt van Hans-Dieter Flick, aki a magasan meghúzott védekezésre és az állandó letámadásra építve olyan stílusban játszatja a Bayernt, amelyben Lewandowski minden korábbi tapasztalatát kamatoztathatja.

Lewandowski Hansi Flick irányítása alatt minden korábbi tapasztalatát kamatoztathatta (Fotó: AFP)
Lewandowski Hansi Flick irányítása alatt minden korábbi tapasztalatát kamatoztathatta (Fotó: AFP)

„Lewandowski olyan, mint a jó bor. Ahogy telik az idő, úgy érik be egyre inkább, mint játékos. Egészen döbbenetes idénye van, ehhez képest néha úgy érzem, nem értékelik megfelelően. A munka iránti alázata lenyűgöző. Lehet, hogy Neymar vagy Mbappé tehetségesebb játékos, de az biztos, hogy jelenleg Lewandowski jobb futballista mind a kettejüknél. Lewa hozzáállása példaértékű lehet a számukra, s minden labdarúgó számára” – magasztalta a lengyelt az exbayernes Owen Hargreaves még a döntő előtt.

„Sosem késő fejlődni – vallja a lengyel, aki néhány évvel ezelőtt külön edzéseken kezdte gyakorolni a szabadrúgásokat is, felismerve, hogy ez a játék egyik olyan területe, ahol még bőven vannak kiaknázatlan lehetőségei a gólszerzésre. – Amikor Messit és Ronaldót figyelem, látom, milyen hibákat követtünk el a gyerekkori képzésemben. Vannak dolgok, amiket nem lehet megtanulni, vannak dolgok, amiket nehéz megtanulni és akadnak olyanok, amiken mindig lehet csiszolni. Az én feladatom, hogy az utóbbi kettőért mindent megtegyek” – mondta egyszerre szerényen, mégis céltudatosan Zawiolának, mikor arról kérdezte, van-e olyan jó futballista, mint az argentin és a portugál klasszis.

A 2019–2020-as idényt látva, a Bayern számára vélhetően még jobb is.

BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
DÖNTŐ

Paris Saint-Germain–Bayern München 0–1 (Coman 59.)
Lisszabon,
Estádio da Luz. Vezette: Orsato (olasz)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik