Salzburg: 15 PL-csapat figyeli, de a Dortmund lehet a befutó

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.23. 11:35
null
Erling Haalandra gyakorlatilag az egész Premier League vevő lenne, de Dortmundban köthet ki (Fotó: AFP)
A német 90min értesülése szerint a Bundesligában szereplő Borussia Dortmundban folytathatja a pályafutását Szoboszlai Dominik salzburgi csapattársa, Erling Haaland.



Az idényt bomba formában kezdő norvég csatárról múlt héten hosszabb anyagban emlékeztünk meg, azóta pedig az osztrák csapat 6–2-es BL-meccsén triplázni tudott, így az idény első kilenc összecsapásán 17 gólt és öt gólpasszt jegyzett!

A Genk elleni összecsapást a 90min angol forrásai szerint 15 PL-klub tekintette meg – a Manchester United érdeklődéséről már hallani is lehetett –, de a német oldal úgy tudja, hogy a legjobb esélye a BL-forduló legjobb játékosának megválasztott 194 centis csatár szerződtetésére a Dortmundnak van.

A fekete-sárgák híresen jó szemmel válogatnak a fiatal játékosok közül, és talán még ennél is fontosabb, hogy remekül tudják kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, így egyre több sztárpalánta számára vonzó állomás a BVB, ez pedig a 19 éves norvég esetében is döntő lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik