RB Leipzig: Gulácsi klubja angol utánpótláshősökkel erősítene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.20. 10:31
Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt klubja, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig brit lapértesülések szerint két fiatal angol támadót szerződtetne a nyáron: Dominic Solankét a Chelsea-től, Jadon Sanchót pedig a Manchester Citytől.

A 19 éves Solanke a 2014-es U17-es Eb-n gólkirályként segítette aranyéremhez a „háromoroszlánosokat”, emellett az ifjúsági BL 2014–2015-ös idényében szintén mesterlövészként lett a végső győztes Chelsea kulcsembere, a 17. születésnapját márciusban ünneplő Sancho pedig öt góllal járult hozzá a döntőig menetelő – ott drámai végjátékban nélküle már alulmaradó – válogatott szerepléséhez.

Az újoncként meglepetésre ezüstérmesként záró lipcseiek tavaly már igazoltak fiatal brit tehetséget, az azóta már a 20. születésnapját is megünneplő skót Oliver Burke 24 bajnokin lépett pályára a német klubnál.Solanke a 2014-es U17-es Eb-n gólkirályként segítette aranyéremhez a „háromoroszlánosokat”, emellett az ifjúsági BL 2014–2015-ös idényében szintén mesterlövészként lett a végső győztes Chelsea kulcsembere, a 17. születésnapját márciusban ünneplő Sancho pedig öt góllal járult hozzá a döntőig menetelő – ott drámai végjátékban nélküle már alulmaradó – válogatott szerepléséhez.

Az újoncként meglepetésre ezüstérmesként záró lipcseiek tavaly már igazoltak fiatal brit tehetséget, az azóta már a 20. születésnapját is megünneplő skót Oliver Burke 24 bajnokin lépett pályára a német klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik