Pótoljuk Robbent és Ribéryt! Jó, negyedmilliárd euró lesz...

Vágólapra másolva!
2019.07.06. 16:37
null
Most derül csak ki, mennyit is értek... (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt. És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, az első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é, a harmadik pedig a Bundesligáé.


Remekül erősített a nyáron a Borussia Dortmund, és még csak az első lépéseket tette meg a transzferpiacon, fel van adva tehát a lecke a címvédő BAYERN MÜNCHENNEK. Ahol a Bajnokok Ligája-kudarc és a vártnál izgalmasabb bajnokság ellenére töretlen a bizalom a tavaly nyáron kinevezett vezetőedző, Niko Kovac iránt, akinek nagyon sokat kell dolgoznia a keret újjászervezésén. Természetesen a kasszakulcsot szorongató kis- és nagyfőnökeivel együtt.

Távozott ugyanis a két viharvert, de roppant sikeres szélső, a harminchat esztendős Franck Ribéry és a nála egy évvel fiatalabb, azóta már vissza is vonult Arjen Robben; a védelem korábbi feje, a harmincéves Mats Hummels, a Bayern neveltje. Akit sikerült 2009-ben 4.2 millió euróért elkótyavetyélni a Borussia Dortmundnak, 2016-ban harmincötmillióért vették vissza, hogy most 30.5 millióért engedjék el, de a végső ár a bónuszokkal felmehet harmincnyolcra.

Hummels az előző idényben csak 21 bajnokit és 6 BL-mérkőzést kapott, nem volt alapember már, és most utoljára lehetett érte jó pénzt kapni. Nyolc éve érkezett, most ingyen távozott a szélső hátvéd, Rafinha, a 21 éves bal oldali és középső védő Marco Friedlt megkapta pár millióért a Werder Bremen, nagyobb érvágás James Rodríguez távozása. A kolumbiai támadómindenes néha már legszebb arcát mutatta Münchenben, 67 mérkőzésen 35 kanadai pontot termelt, de a tavasza nagyon rosszul sikerült, még meg is sérült, így a 42 millió eurós vételi opciót nem merték érvényesíteni a németek.

Három játékost máris igazolt a Bayern: két klasszis védőt és egy szépreményű csatárt. Utóbbi a még tizenéves Jann-Fiete Arp, akit hárommillióért engedett el a Hamburg, amelyben az elmúlt idényben 17 mérkőzésen egy gólt és egy gólpasszt ért el – a másodosztályban. Arp évi ötmillió eurós fizetést kap 2024-ig, mint apja mondta, e szerződés aláírásával egy életre megoldódtak anyagi gondjai. A gyermekének. Aki nem tudni, hol kezdi az idényt, egy évre még visszaadhatják a Hamburgnak.

Már korábban eldőlt, hogy a mai futballvilágban kifejezett olcsón vesz a Bayern egy világbajnok középső és jobb oldali védőt, sőt a 23 éves, 35 millió euróért megszerzett Benjamin Pavard még védekező középpályásként is képes futballozni alkalomadtán.

 

Honfitársa, a szintén 23 éves és szintén világbajnok Lucas Hernández még drágább volt, nyolcvanmilliós vételára egyenesen klubrekord, és így Bundesliga-csúcs, ő középső és bal oldali védőként is bevethető. Érdekes, hogy relatíve olcsón el lehetne hozni Madrid másik feléből az öccsét, Theo Hernándezt, akit nagy erőkkel árul a Real Madrid, Lucas Hernándeznél pedig csak egy védő transzferált drágábban: Virgil van Dijk.

„Nyilvánvaló, hogy nőnek a kiadások, az átigazolások és a bérek növekedése miatt is. Nem tudtam elképzelni pár éve, hogy nyolcvanmillióért veszünk játékost. Corentin Tolisso is gyakorlatilag új igazolás, az előző idény nagy részében sérült volt. Tetszett, ahogyan Kovac kivezette novemberben a csapatot a hullámvölgyből. Nyilvánvalóan átalakul a csapat, ilyenkor türelmesnek kell lenni” – mondta a Bayern elnöke, Uli Hoeness.

Nagy kérdés, kikre vonatkozik még az renoválás és a szokásos nagy müncheni türelem.

„Nem lehet az egész csapatot úgy átépíteni, hogy tizennyolc-húsz éves fiatalok alkossák az egész kezdőt, túl nagy terhet tennénk rájuk. A Bayernben ideális módon keveredtek a fiatalok és az idősebbek, ezt az elegyet a múltban sok címmel jutalmazták, legutóbb is ez volt az előnyünk a Dortmunddal szemben” – adta ki a napiparancsot Karl-Heinz Rummenigge vezérigazgató.

Figyelik a müncheniek például az Espanyol spanyol középpályását, Marc Rocát, aki 22 éves, és sokkal olcsóbb, mint a másik kiszemelt Rodri, akit elvitt a Manchester City. Célpont a sajtó szerint még a Lazio Szergej Milinkovics-Szavicsa, aki azonban már százmilliós tétel. Szoboszlai Dominikot is monitorozza a Bayern-művek, de az már a tél óta köztudott.

A Bayern benevezett a Juventus jobb oldali mindeneséért, Joao Cancelóért folyó harcba, de itt a Cityvel kell pénztárcát akasztania, és tényleg nem tizenéves, sőt az olasz Leonardo Bonucci, aki ezen a nyáron sem mozdíthatatlan – ám a City és a PSG is tudja ezt. Hummels legutóbbi idénybeli szerepét betöltheti a Hoffenheim 27 éves csapatkapitánya, Kevin Vogt, az Ajax üstököse, Matthijs de Ligt azonban nem lesz a münchenieké, lásd a Juventus a hollandnak tett évi húszmillió eurós fizetési ajánlatát. Egyes hírek szerint Pavard évi 13.5, Hernández 13 vagy 15 milliót kap bruttóban, De Ligt nettója a bónuszokkal együtt lehet majdnem-majdnem ennyi. És ismerve a német adózási és egyéb törvényeket, illetve ezek betartatását, elképzelhető, hogy a müncheni sztárok rendes adót fizetnek. Az ilyesmiről Uli Hoeness is tudna azért mesélni ezt-azt.

Pavard Stuttgartban évi 2.5 milliót keresett, Hernández az Atléticónál ennél valamivel kevesebbet, a müncheni bérlista élén Robert Lewandowski (17 millió euró per év) áll a Manuel Neuer, Thomas Müller, Jérome Boateng (16-16) trió tagjai mögött.

Visszatérve az anyagi síkról a középpályára: a Bayer Leverkusen tehetsége, Kai Havertz szép lassan korunk egyik legértékesebb játékosává növi ki magát, százmillión alul nem is adná el a klubja, a húszéves német a legutóbbi bajnokságban 21 kanadai pontot termelt, az Európa-ligában hat fellépésén hat kanadai pontig jutott. Dani Olmo spanyol, a Dinamo Zagrebben futballozik, a Barcelona neveltje, húszmillió körüli összeget kérhetnek érte, de kiszemelt még a kis Hagi, Ianis a Viitorul Constantából.

A támadósorba régebb óta kiszemelt a Paulo Dybala, Timo Werner páros, utóbbi szerződése ráadásul 2020-ig szól Lipcsében, azaz mozdítható, de igazán szélsőkre lenne szüksége a bajor klubnak, lásd a Robben, Ribéry duó távozását. Nem egyszerű a Bayern dolga, mert például a PSV Steven Bergwijnje, az Ajax Hakim Zijehe, a Gremio Éverton Sousája vagy a PSG Julian Draxlere negyvenmilliós tétel, Yannick Carrascót nehéz lesz hazacsalogatni Kínából, mert a belga ott havi egymillió eurót keres, nettóban!

Belső pótlás?

 

Sokkal olcsóbb a Chievo tizenéves Emanuel Vignatója, de ő messze nem az a szint, amit a Bayern keres – korábban szóba került Sadio Mané, akiért azonban 150 milliót is vígan megkérhet a Liverpool. A Manchester City Leroy Sanét olcsóbban megszámolhatja, ha el akarná adni egyáltalán, a Lille Nicolas Pépéje nyolcvanmillión felüli vétel lenne, ő a Ligue 1 legutóbbi idényét 22 góllal és 11 gólpasszal zárta, ellenben a Chelsea 18 éves fiatalja, Callum Hudson-Odoi még nem bizonyíthatott a felnőttek között hosszabb távon – de az angol felnőttválogatottban már bemutatkozott a tavasszal.

Hudson-Odoiért a legutóbbi müncheni ajánlat 25 millió euró volt, ezt a londoniak csípőből visszalőtték, ezekben a körökben nem kell ecsetelni, miért, a német sajtó szerint a megoldás 48 millió magasságában jelentkezik majd.

Nagy célpont a helyét a Barcelonában nem találó (néha szó szerint, ünnepnap már, ha magától idejében odatalál edzésre) Ousmane Dembélé, akit 105 millióért vettek meg a Dortmundtól, de még szépen csordogálnak utána a bónuszmilliók, a 25. és az 50. pályára lépést után öt-öt, az újabb BL-szereplés után még ötmillió ütötte a Borussia markát (ha idén BL-t nyert volna a Barca, az még egy ötöst jelentett volna az eladónak). A katalánok második legjobban fizetett játékosa (évi minimum 12, maximum 20 millió eurós a bére, ennyiért mondjuk tényleg minden edzésen megjelenhetne) a magas ár és a magas bér miatt gyakorlatilag eladhatatlan, jelen állapotában pláne, bár azért 68 mérkőzésen 35 kanadai pont nem rossz, pláne nem összesen 3633 játékperc alatt – véleményünk szerint az ideális megoldás a Bayernnek Gareth Bale (lenne), aki karrierje csúcsán lehetne a következő idényben, ha végre elkerülnék a sérülések, végre alapemberként számolnának vele, és végre a bizalom és mindezek hatására formába lendülne.

Szerződése még 2022-ig szól a Reallal, őt 105 millióért vették még 2013-ban.


Dembéléért hetvenmilliót ajánlott elsőre a Bayern, gondolhatjuk, ez nem aratott osztatlan sikert Barcelonában, Rummenigge szerint Sanéért csak akkor tesznek majd ajánlatot, ha az érintett maga jelzi, hogy Münchenben szeretné folytatni. Bale-ért is ötvenmillió euró körül kérhet minimum a Madrid. Olcsóbb verzió ugyanonnan Lucas Vázquez, akiért állítólag 33 millió eurót és hárommilliónyi bónuszt kérnek. Itt említenénk meg, hogy Timo Werner a támadósor jobb és bal szélén is képes szerepelni, vele német sajtóértesülések szerint már meg is egyezett a Bayern, de vár, hogy jövőre ingyen vihesse. Azért nem hangzik rosszul egy Thomas Müller, Lewandowski, Werner támadótrió, kérdés, elbírná-e ezt a triót a mai topfutball.

Niko Kovac már előállt a B-tervvel, mondván, ha nem tudnak új szélsőket venni a Kingsley Coman, Alphonso Davies, Serge Gnabry, Thomas Müller sor mellé, akkor majd 5–3–2-ben vagy 3–5–2-ben nyomulnak az új idényben az új sikerek felé.

Minden bizonnyal Renato Sanches (PSG?) és Jérome Boateng (Inter? Napoli? Juventus?) nélkül.

A BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSA
2019 NYARA

AUGSBURG
Érkezett:
Iago (Internacional, 6500000), Carlos Gruezo (Dallas, 4000000), Florian Niederlechner (Freiburg, 2500000), Ruben Vargas (Luzern, 2500000), Noah Sarenren Bazee (Hannover, 1700000), Marvin Friedrich (Union Berlin, 1000000), Mads Pedersen (Nordsjaelland, 800000),Marek Suchy (FC Basel, i.)
Kölcsönből vissza: Uszami Takasi (Düsseldorf), Caiuby (Grasshoppers), Martin Hinteregger (Eintracht Frankfurt)
Távozott: Jonathan Schmid (Freiburg, 4000000), Konsztantinosz Sztafilidisz (Hoffenheim, i.), Ku Dzsa Csol (szl.), Jan-Ingwer Callsen-Bracker (szl.), Ddzsi Dong Von (Mainz, i.), Uszami Takasi (Gamba Oszaka), Marvin Friedrich (Union Berlin, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Reece Oxford (West Ham), Gregor Kobel (Hoffenheim)

BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: Kerem Demirbay (Hoffenheim, 32000000), Moussa Diaby (PSG, 15000000), Daley Sinkgraven (Ajax, 5000000)
Kölcsönből vissza: Tomasz Kucz (DSC)
Távozott: Julian Brandt (Dortmund, 25000000), Sam Schreck (Groningen), Dominik Kohr (Eintracht Frankfurt, 8 500 000)
Kölcsönből vissza: Isaac Kiese Thelin (Anderlecht)

BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Lucas Hernández (Atlético Madrid, 80000000 euró), Benjamin Pavard (VfB Stuttgart, 35000000), Jann-Fiete Arp (Hamburg, 3000000)
Távozott: Mats Hummels (Borussia Dortmund, 30500000), Marco Friedl (Werder Bremen, kölcsön után végleg), Franck Ribéry (szerződése lejárt), Arjen Robben (visszavonult), Rafinha (Flamengo, ingyen)
Kölcsönből vissza: James Rodríguez (Real Madrid)

BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Mats Hummels (Bayern München, 30500000), Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach, 25500000), Nico Schulz (Hoffenheim, 25500000), Julian Brandt (Leverkusen, 25000000), Paco Alcácer (Barcelona, kv., 21000000), Mateu Morey ( Barcelona U19, i.)
Kölcsönből vissza: Sebastian Rode (Eintracht Frankfurt), Jeremy Toljan (Celtic), André Schürrle (Fulham), Kagava Sindzsi (Besiktas), Felix Passlack (Norwich City)
Távozott: Alexander Isak (Real Sociedad, kv., 6500000)
Kölcsönbe: Felix Passlack (Fortuna Sittard)
Kölcsönből vissza: Christian Pulisic (Chelsea)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Stefan Lainer (RB Salzburg, 12000000), Breel Embolo (Schalke, 10000000)
Kölcsönből vissza: Bénes László (Holstein Kiel)
Távozott: Thorgan Hazard (Dortmund), Josip Drmic (Norwich City, i.)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Djibril Sow (Young Boys, 9000000), Filip Kosztics (Hamburg, kv., 6000000), Luka Jovics (Benfica, kv., 5000000), Dejan Joveljics (Crvena zvezda, 4000000), Dominik Kohr (Bayer Leverkusen, 8 500 000), Erik Durm (Huddersfield, i.)
Kölcsönből vissza: Marijan Cavar (Osijek), Nicolai Müller (Hannover), Danny Blum (Las Palmas), Max Besuschkow (Saint Gilloise), Kamada Daicsi (St. Truiden), Felix Wiedwald (Duisbur)
Távozott: Luka Jovics (Real Madrid, 60000000), Andersson Ordónez (LDU Quito, 450000), Danny Blum (Bochum, 250000), Branimir Hrgota (szl.), Nelson Mandela (szl.), Max Besuschkow (Jahn Regensburg), Sebastian Rode (Dortmund), Kevin Trapp (PSG), Martin Hinteregger (Augsburg)

FORTUNA DÜSSELDORF
Érkezett: Thomas Pledl (Ingolstadt, i.)
Kölcsönbe: Bernard Tekpetey (Fortuna Düsseldorf),Erik Thommy (VfB Stuttgart),Zack Steffen (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Emmanuel Iyoha (Erzgebirge Aue), Havard Nielsen (Duisburg)
Távozott: Marvin Ducksch (Hannover, 1750000), Benito Raman (Schalke)
Kölcsönbe: Emmanuel Iyoha (Holstein Kiel), Jaroslav Drobny (szl.)
Kölcsönből vissza: Marcin Kaminski (VfB Stuttgart), Uszami Takasi (Augsburg), Dodi Lukebakio (Watford), Markus Suttner (Brighton)

FREIBURG
Érkezett:
Jong Vu Jong (Bayern München II, 4500000), Jonathan Schmid (Augsburg, 4000000), Kvon Csang Hun (Dijon, 3000000), Luca Itter (Wolfsburg, 2500000)
Kölcsönből vissza: Fabian Schleusener (Sandhausen), Patrick Kammerbauer (Holstein Kiel), Vincent Sierro (St. Gallen), Jonas Föhrenbach (Jahn Regensburg), Yoric Ravet (Grasshoppers)
Távozott: Florian Niederlechner (Augsburg, 2500000), Vincent Sierro (Young Boys, 1500000), Jonas Föhrenbach (Heidenheim, 500000),Fabian Schleusener (Nürnberg, 450 000)
Kölcsönbe: Keven Schlotterbeck (Union Berlin), Pascal Stenzel (VfB Stuttgart)
Kölcsönből vissza: Vincenzo Grifo (Hoffenheim)

HOFFENHEIM
Érkezett: Ihlas Bebou (Hannover, 8500000), Sargis Adamyan (Jahn Regensburg, 1500000), Konsztantinosz Sztafilidisz (Augsburg, i.)
Kölcsönből vissza: Justin Hoogma (St. Pauli), Kevin Akpoguma (Hannover), Steven Zuber (VfB Stuttgart), Robert Zulj (Union Berlin), Vincenzo Grifo (Freiburg), Havard Nordtveit (Fulham), Philipp Ochs (Aalborg), Gregor Kobel (Augsburg)
Távozott: Kerem Demirbay (Leverkusen, 32000000), Nico Schulz (Dortmund, 25500000), Antonio Colak (HNK Rijeka, kv., 850000), Robin Hack (Nürnberg, 500000)
Kölcsönbe: Gregor Kobel (VfB Stuttgart), David Otto (Heidenheim)
Kölcsönből vissza: Reiss Nelson (Arsenal)

HERTHA BSC
Érkezett: Eduard Löwen (Nürnberg, 7000000), Dedryck Boyata (Celtic Glasgow, i.)
Kölcsönből vissza: Alexander Esswein (VfB Stuttgart), Sidney Friede (Royal Mouscron)
Távozott: Valentino Lazaro (Inter, 22000000), Fabian Lustenberger (Young Boys, i.), Julius Kade (Union Berlin, i.), Jonathan Klinsmann (St. Gallen, i.)
Kölcsönből vissza: Derrick Luckassen (PSV)

1. FC KÖLN
Érkezett: Birger Verstraete (Gent, 3500000), Kingsley Ehizibue (Zwolle, 2000000), Kingsley Schindler (Holstein Kiel, i.)
Kölcsönből vissza: Tim Handwerker (Groningen)
Távozott: Serhou Guirassy (Amiens, 6000 000), Johannes Geis (szl.), Matthias Lehmann (visszavonult), Tim Handwerker (Nürnberg)

MAINZ
Érkezett: Edimilson Fernandes (West Ham, 7500000), Aarón Martín (Espanyol, 6000000), Ronaël Pierre-Gabriel (Monaco, 5500000), Jonathan Meier (Bayern München II, 1200000), Dzsi Dong Von (Augsburg, i.)
Kölcsönből vissza: Aaron Seydel (Holstein Kiel), José Rodríguez (Fortuna Sittard)
Távozott: Anthony Ujah (Union Berlin, 2000000), Giulio Donati (szl.), Gaëtan Bussmann (szl.), Emil Berggreen (szl.), Jannik Huth (Paderborn), René Adler (visszavonult), Marin Sverko (Mainz II), Niko Bungert (visszavonult)
Kölcsönbe: Gerrit Holtmann (Paderborn), Issah Abass (Utrecht)
Kölcsönből vissza: Aarón Martín (Espanyol)

PADERBORN
Érkezett: Johannes Dörfler (Uerdingen, i.), Marcel Hilssner (Hansa Rostock, i.), Cauly (Duisburg, i.), Rifet Kapic (Grasshoppers)
Távozott Gerrit Holtmann (Mainz), Philipp Klement (VfB Stuttgart, 2500000), Bernard Tekpetey (Schalke, 2500000), Schindler Olivér (szl.)

RB LEIPZIG
Érkezett: Hannes Wolf (RB Salzburg, 12000000), Luan Candido (Palmeiras U20, 8000000)
Távozott: Bruma (PSV, 15000000), Marius Müller (Luzern)
Kölcsönből vissza: Emile Smith Rowe (Arsenal U23)

SCHALKE
Érkezett: Ozan Kabak (VfB Stuttgart, 15000000), Bernard Tekpetey (Paderborn, 2500000), Benito Raman (Fortuna Düsseldorf), Markus Schubert (Dynamo Dresden, i.)
Kölcsönbe: Jonjoe Kenny (Everton)
Kölcsönből vissza: Pablo Insua (Huesca), Fabian Reese (Greuther Fürth)
Távozott: Breel Embolo (Mönchengladbach, 10000000), Benjamin Goller (Werder Bremen, i.), Sascha Riether (visszavonult)
Kölcsönbe: Cedric Teuchert (Hannover), Bernard Tekpetey (Fortuna Düsseldorf), Ralf Fährmann (Norwich City, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Jeffrey Bruma (Wolfsburg)

UNION BERLIN
Érkezett: Anthony Ujah (Mainz, 2000000), Marcus Ingvartsen (Genk, 1500000), Robert Andrich (Heidenheim, 1000000), Suleiman Abdullahi (Braunschweig, kv., 500000), Julius Kade (Hertha, i.), Florian Flecker (Hartberg, i.), Sheraldo Becker (Den Haag, i.), Manuel Schmiedebach (Hannover, kv.), Neven Szubotics (St.-Étienne, i.), Marvin Friedrich (Union Berlin, 2 000 000), Christian Gentner (VfB Stuttgart, i.)
Kölcsönbe: Moritz Nicolas (Mönchengladbach), Keven Schlotterbeck (Freiburg), Marius Bülter (Magdeburg, 400 000)
Távozott: Marvin Friedrich (Augsburg, 1000000), Eroll Zejnullahu (szl.)
Kölcsönből vissza: Carlos Mané (Sporting CP), Robert Zulj (Hoffenheim)

WERDER BREMEN
Érkezett: Niclas Füllkrug (Hannover, 6500000), Marco Friedl (Bayern München, kv., 3500000), Benjamin Goller (Schalke, i.)
Kölcsönből vissza: Robert Bauer (Nürnberg), Niklas Schmidt (Wehen Wiesbaden)
Távozott: Aron Jóhannsson (szl.), Thanosz Pecosz (szl.), Max Kruse (Fenerbahce, i.)
Kölcsönbe: Niklas Schmidt (Osnabrück), Jan-Niklas Beste (Emmen)

WOLFSBURG
Érkezett: Xaver Schlager (RB Salzburg, 15000000), Kevin Mbabu (Young Boys, 9200000), Joao Victor (LASK, 3500000), Paulo Otávio (Ingolstadt, 1100000), John Yeboah (Wolfsburg U19)
Kölcsönből vissza: Jeffrey Bruma (Schalke)
Távozott: Landry Dimata (Anderlecht, kv., 5000000), Victor Osimhen (Charleroi, 3500000), Luca Itter (Freiburg, 2500000), Paul Seguin (Greuther Fürth, 300000), Paul Verhaegh (Twente, i.), Sebastian Jung (Hannover, i.)
Kölcsönbe: Marvin Stefaniak (Greuther Fürth)

LEZÁRVA SZOMBATON DÉLBEN.

Kv.: kölcsön után végleg

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik