Pokolból a mennybe – Jupp Heynckes útja a 2013-as történelmi triplázásig

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.06.06. 10:39
null
Jupp Heynckes a sportág történetének legsikeresebb edzői közé emelkedett (Fotó: Imago Images)
A rutinos szakvezető erőt merített a 2012-es „ezüstös” évből, majd a nyári szabadságáról lemondva elkészítette élete fő művét a Bayern Münchennél. A német futball 75 éves edzőlegendájáról szóló sorozatunk 4. része.

Fegyelmezetlenség és szervezetlenség jellemezte a Bayern Münchent a Schalke elleni bajnokin 2009. április 25-én. Az egygólos gelsenkircheni győzelemmel végződő találkozót a helyszínen nézte meg Jupp Heynckes, s saját szemével láthatta a Jürgen Klinsmann hattyúdalát jelentő mérkőzést. A különleges edzésmódszerekkel és Buddha-szobrokkal operáló szakember óriási elvárásokkal érkezett a klubhoz, mégis csúnyán megbukott. Uli Hoeness, a Bayern München elnöke előtt adva volt a lehetőség, hogy az 1991-es hibáját feledtesse, ezért Heynckesre bízta csapatát.

HEINEKEN VAGY HEYNCKES?

A célt különösebb gond nélkül érte el a „tűzoltóként” beugró szakember: a Bayern Münchennel veretlenül zárta az utolsó öt fordulót (négy győzelem és egy döntetlen). Az elmúlt évek sérelmeinek nyoma sem maradt, erőt merített korábbi, balul sikerült németországi kalandjaiból. A tekintélyét addig görcsösen féltő ember megváltozott. Noha az elveihez (erkölcs, fegyelem, akarat és futballtudás) tartotta magát, ha a helyzet megkívánta, már tudott lazítani a gyeplőn, és igyekezett közös megoldást kifundálni játékosaival. A kompromisszumképes szakvezető új esélyt kapott az élettől, mert a Bayernnél elvégzett munka után a Bayer Leverkusen fogadta kegyeibe.

Heynckes a Bayer Leverkusennél többek között Toni Kroosra (jobbra) és Arturo Vidalra (jobbról a második) is támaszkodhatott (Fotó: Imago Images)
Heynckes a Bayer Leverkusennél többek között Toni Kroosra (jobbra) és Arturo Vidalra (jobbról a második) is támaszkodhatott (Fotó: Imago Images)
MINDENT MEGNYERT, AMIT CSAK LEHETETT
Josef „Jupp” Heynckes
Született: 1945. május 9., Mönchengladbach (NSZK)
Sportága: labdarúgás
Posztja: csatár
Klubjai játékosként: Borussia Mönchengladbach (1963–1967, 1970–1978), Hannover (1967–1970)
Kiemelkedő eredményei játékosként: világbajnok (1974), Európa-bajnok (1972), UEFA-kupa-győztes (1974–1975), 4x német bajnok (1970–1971, 1974–1975, 1975–1976, 1976–1977), Német Kupa-győztes (1972–1973), 2x német gólkirály (1973–1974, 1974–1975), 2x gólkirály az UEFA-kupában (1972–1973, 1974–1975), gólkirály a Kupagyőztesek Európa-kupájában (1973–1974), gólkirály a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1975–1976)
Válogatottság/gól: 39/14 (1967–1976)
Klubjai edzőként: Borussia Mönchengladbach (1979–1987, 2006–2007), Bayern München (1987–1991, 2009, 2011–2013, 2017–2018), Athletic Bilbao (1992–1994, 2001–2003), Eintracht Frankfurt (1994–1995), Tenerife (1995–1997), Real Madrid (1997–1998), Benfica (1999–2000), Schalke (2003–2004), Bayer Leverkusen (2009–2011)
Kiemelkedő eredményei edzőként: 2x Bajnokok Ligája-győztes (1997–1998, 2012–2013), 4x német bajnok (1988–1989, 1989–1990, 2012–2013, 2017–2018), Német Kupa-győztes (2012–2013), 3x német Szuperkupa-győztes (1987–1988, 1990–1991, 2012–2013), spanyol Szuperkupa-győztes (1997–1998), a világ legjobb edzője a FIFA választásán (2012–2013), az IFFHS-nél a legjobb edző (2012–2013), 2x az év edzője Németországban (2012–2013, 2017–2018)

A sors játéka, hogy éppen korábbi kenyéradóját szorongatta meg. A Leverkusennel a Bundesliga 2009–2010-es idényének első 24 bajnokiján veretlen maradt, ám az utolsó 10 játéknapon csupán két győzelmet könyvelhetett el. Labdarúgói tűzbe mentek volna érte, a balhéjairól elhíresült Arturo Vidal káprázatosan futballozott az irányítása alatt, emellett Toni Kroos szárnybontogatását is segítette. A sajtótájékoztatókon magát mindig kínosan fegyelmező Heynckes feloldódott, ráncai kisimultak, és nem bánta a tréfát sem. Amikor a Metaliszt Harkiv ukrán tolmácsának meggyűlt a baja a Leverkusen mesterének nevével, s hosszas hebegés-habogás után a „Heineken” megfejtés született, az elnéző tréner nevetve kínált új lehetőséget: „Szólítsanak nyugodtan Don Juppnak, mindenkinek könnyebb lesz!”

Az Európa-liga-párharcot követően valószínűleg már mindenki megjegyezte a nevét: a Leverkusen kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel jutott tovább 2011 februárjában. A bajnokságban sem lassított. Az első évadban megszerzett 4. hely után ezüstérmes pozícióig vezényelte csapatát, de a Bajnokok Ligája-szereplés kiharcolása sem bírta maradásra, úgy döntött, hogy harmadszor is szerencsét próbál a Bayern Münchennél.

A VISSZATÉRŐ RÉMÁLOM

Régi ismerősként fogadta Uli Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge. Edzői pályafutása során először érezhette, hogy minden adva van a sikeres munkához. A Bayern Münchent tökéletesen ismerő szakvezető nagyszerű játékosokkal foghatott munkába: Robben, Schweinsteiger, Ribéry és Lahm is karrierje legszebb éveit futotta. Aligha túlzás azt állítani, hogy újbóli házassága a klubbal az égben köttetett, még ha a 2011–2012-es idény nem is erről árulkodott. Ám ahhoz, hogy Heynckes a legjobbak közé lépjen, előbb meg kellett járnia a poklot. A Chelsea elleni 2012-es Bajnokok Ligája-döntős kudarcot a német újságok a mai napig a 21. század legfájdalmasabb vereségeként emlegetik. A Bayern a hazai pályán tizenegyespárbajban elbukott BL-finálé mellett a honi egyeduralmat is elveszítette: a Borussia Dortmund játékosai forgatták meg a tőrt a bajor szívekben, a fekete-sárgák a bajnoki címen kívül a Német Kupát is elvitték Robbenék elől.

„Játékosként és edzőként jártam a mennyben, majd a pokolban – nyilatkozta az ősz hajú szakvezető a Spiegelnek. – Utóbbiból tanul a legtöbbet az ember, a csalódások és veszteségek formáltak évről évre. Egész életemre kihívásként tekintettem, és utáltam félbehagyni a teendőimet. A müncheni BL-döntő után nem állhattam fel a kispadról, hiszen a munkámat nem végeztem el.”

Javi Martínez Heynckes kifejezett kérésére került a klubhoz, 40 millió eurós rekordösszegért (Fotó: AFP)
Javi Martínez Heynckes kifejezett kérésére került a klubhoz, 40 millió eurós rekordösszegért (Fotó: AFP)

Az elveszített finálé állítólag rémálmokat is okozott Heynckesnek, aki nem nyugodott bele az „ezüstös” évbe. Lemondott a nyári szabadságáról, és Matthias Sammer sportigazgató segítségével megerősítette a játékoskeretet. A védelem tengelyébe érkezett Dante, a középpályára Javier Martínez (akiért klubrekordot jelentő 40 millió eurót sem sajnált), és jött a csatár Mario Mandzukic is. Az FC Baseltől megszerzett Xherdan Shaqiri szerződtetésével Robben és Ribéry tehermentesítése volt a cél. Franz Beckenbauer saját bevallása szerint Javi Martínez neve hallatán először egy jégkrémmárkára asszociált, de megbízott Heynckes szakértelmében, akinek külön kérésére érkezett a spanyol védekező középpályás Bilbaóból. A rutinos szakvezető megszállottan hajszolta a tökéletességet, és 2012 nyarán a kirakós hiányzó darabjait is helyére illesztve elkészíthette élete alkotását.

AZ UTOLSÓ ELŐTTI TÁNC

És végre a Német Kupát is elnyerte (Fotó: AFP)
És végre a Német Kupát is elnyerte (Fotó: AFP)

Heynckes irányításával a dacos Bayern mindenkinek megmutatta a 2012–2013-as idényben! A bajnokságban rekordpontszámmal (91) diadalmaskodott, a Bajnokok Ligája-döntőben a Borussia Dortmundot múlta felül (2–1) a döntőben, a Német Kupában a Stuttgartot (3–2) győzte le. A rutinos szakvezető 24 évvel a Hoenessnek tett fogadalma után váltotta be ígéretet, és elfoglalta méltó helyét csapatával az európai trónon.

A történelmi triplázás során hosszú utat tett meg együttesével. Az Arsenal elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját csaknem „elizgulta” a gárda, ám azt követően nem volt megállás. A Juventust oda-vissza győzte le (összesítésben 4–0), s az FC Barcelonának sem kegyelmezett (a müncheni 4–0 után a katalán fővárosban is diadalmaskodott 3–0-ra).

„A Bayern München összetartó közösségként lépett fel mindkét mérkőzésen, sokkal jobban működött csapatként, mint a Juventus – olvasható Arrigo Sacchi véleménye a These Football Times oldalán. –Robben és Ribéry alázatosan beállt a sorba, elfogadta az edzője akaratát, rájött, hogy csak közösen érhet el sikereket. Ha nem volt náluk a labda, elsőként kezdtek el védekezni, személyes érdekeiket háttérbe szorították. Mikor láttuk legutóbb Messit mélyen visszazárni a saját térfelén?”

A következő nagy feladatot a Borussia Dortmund elleni 2013-as BL-döntő jelentette. Jürgen Klopp, a rivális együttes edzője nem fogta vissza magát, ha a Bayern Münchenről volt szó. „Azt csinálták velünk, mint a kínaiak az iparban – idézte több forrás is Kloppot, aki később azzal védekezett, hogy fáradt volt, amikor e mondatokat nyilatkozta. – Lemásolják, amit a többiek feltaláltak, aztán több pénzből megvalósítják.”

Miután a kirakós valamennyi darabkája a helyére került, Heynckes négy trófeával pózolhatott 2013. június 4-én, a búcsúzó müncheni sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP)
Miután a kirakós valamennyi darabkája a helyére került, Heynckes négy trófeával pózolhatott 2013. június 4-én, a búcsúzó müncheni sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP)

Noha Heynckes nem bocsátkozott vele vitába – ahogy edzői pályafutása során jószerével senkivel –, a két csapat letámadása között érezhető volt a hasonlóság (lásd: videó). Az ősz hajú tréner sohasem tagadta, hogy együttesei jól ötvözték a különböző stílusokat: Hennes Weisweiler, Udo Lattek és Ernst Happel forradalmi módszerei mindig iránytűként szolgáltak neki. A szívének kedves 4–2–3–1-es felállást hosszú évtizedek alatt csiszolta tökéletesre. Az egész világ megcsodálhatta az FC Barcelona elleni első mérkőzésen, ahogy csapatával másodpercek alatt vált védekezésből támadásba. Heynckes úgy tartotta, ő a formai keretért felelős: az általa megálmodott taktikai hadrendet a labdarúgóknak kell betartaniuk, viszont az elöl lévő négyesnek szabadságot adott a pozíciós játékban. Utóbbi hozta meg gyümölcsét a Dortmund elleni finálé 89. percében, amikor a helyéről elmozgó Ribéry továbbított Robben elé. A holland szélső nem teketóriázott, a kimozduló Weidenfeller mellett finoman pöccintette el a labdát, amely szinte bekocogott a kapuba. Az élet igazságot szolgáltatott a korábban bűnbaknak kikiáltott játékosnak, aki a vesztes müncheni döntő után egy évvel megszerezte a hőn áhított trófeát együttesének!

„A közös beszélgetéseink segítettek megérteni, hogy minden okkal történik – mondta Schweinsteiger edzőjéről a Bayern Magazinnak. – Velünk együtt szenvedett a Chelsea elleni vesztes döntő után, viszont neki köszönhetően álltunk talpra. Heynckes zseniális edző, csodálatos ember és remek barát. Személye becsületességet, őszinteséget és elhivatottságot jelentett a csapatnak: mindenkit a csónakba vezényelt, a szertárostól kezdve az utolsó játékosig közösen húztuk az evezőt. A triplázás utáni ünnepségen önfeledten táncolt a terem közepén, az öröm pillanatai örökre az emlékezetembe vésődtek.”

Amit Schweinsteiger sohasem felejt el: a mindig fegyelmezett edző önfeledten táncolt a parketten (Fotó: Imago Images)
Amit Schweinsteiger sohasem felejt el: a mindig fegyelmezett edző önfeledten táncolt a parketten (Fotó: Imago Images)

Pep Guardiola érkezését már az év elején bejelentette a klub, így Heynckes 2013 nyarán nehéz örökséget hátrahagyva távozott. „Elfáradtam – ismerte el a Spiegelnek. – Bármelyik klubnál vállalhatnék munkát, de nekem ez így kerek. Megnyertem mindent, amit lehetett, most már nyugodtan pihenhetek. Egész életemben nehezen mondtam nemet, nem tervezem, hogy valaha is visszatérek.”

A rafinált Uli Hoeness természetesen tudta, barátja felkérhető egy utolsó táncra, és négy évvel később, Carlo Ancelotti menesztését követően ismét Heynckes érkezett a bajor óriáshoz rendet tenni…

JUPP HEYNCKES TÍZ LEGDRÁGÁBB IGAZOLÁSA
JátékosHonnan
HováMennyiért (millió euró)
Javi MartínezAthletic BilbaoBayern München40
Manuel NeuerSchalke 04Bayern München30
Jérome BoatenManchester City
Bayern München
13.5
Mario MandzukicWolfsburgBayern München13
Sandro WagnerHoffenheim
Bayern München
13
Christian KarembeuSampdoria
Real Madrid
12.5
Xherdan Shaqiri
FC Basel
Bayern München
11.8
Pierre van HooijdonkVitesseBenfica6.8
RogerFluminenseBenfica
6.52
Aitor KarankaAthletic Bilbao
Real Madrid
6.01
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik