Németország: Neuer szabadságon, Ter Stegen lábadozik – ki védheti a kaput?

Vágólapra másolva!
2020.09.01. 09:54
null
Kevin Trapp megkapta az egyes mezt a német válogatottban (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-válogatott első és második számú hálóőre sem került be a keretbe a Spanyolország és Svájc elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. A német sajtó azt találgatja, kivel pótolhatja őket Joachim Löw.

 

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München kapusa, Manuel Neuer pihenőt kapott a BL-győzelem után, első számú helyettese, Marc-André ter Stegen pedig a térdműtétjét követő rehabilitációs idejét tölti, emiatt szintén nem bevethető, így Joachim Löw hosszú idő után új kapus után kell nézzen.

A német válogatottat 2006 óta irányító mester a frankfurti Kevin Trappnak, az Arsenal kapuját védő Bernd Lenónakés a nemzeti csapatban még újonc hoffenheimi Oliver Baumann-nak küldött meghívót. Mindhárman eddig sosem látott lehetőséget kaphatnak a bizonyításra, így biztosan nagy verseny lesz köztük a csapatba kerülésért – a döntés a kapitány számára nem lesz egyszerű.

Trapp remekül kezdte a szezont. Csapatában az Ajax ellen 2–1-re elveszített felkészülési mérkőzésen kimagasló teljesítményt nyújtott. A válogatott keretben életében először megkapta az egyes mezszámot is – a német közmédiának viszont még óvatosan nyilatkozott:

„Nem titok, mennyire örülök a behívónak. Az viszont, hogy enyém az egyes mez, még nem jelenti azt, hogy pályára is léphetek."


A Frankfurt edzője, Adi Hütter számára viszont egyértelmű, hogy a nationalelfben eddig háromszor pályára lépő játékosával vonul ki a pályára Németország a Spanyolország elleni csütörtöki mérkőzésen.

Oliver Baumann (középen) először juthat szóhoz a német felnőttválogatottban (Fotó: AFP)
Oliver Baumann (középen) először juthat szóhoz a német felnőttválogatottban (Fotó: AFP)

Szeretne csapatba kerülni Bernd Leno is, aki azért küzd, hogy a jövő nyári Európa-bajnokságon is a kapuban állhasson. Számára különleges élmény lehetne a csütörtöki mérkőzés, hiszen a német válogatott Stuttgartban léphet pályára, ahol Antonio Rüdigerrelés Timo Wernerrel együtt nevelkedett.

Kisebb esélye van a játékra Baumann-nak, akinek a klubjában mutatott teljesítményéről Joachim Löw ugyanelismerően nyilatkozott, de vélhetően nem most, ezen a két fontos mérkőzésen fogja kipróbálni a kezdőben.

A német válogatott csütörtökön Spanyolországgal, vasárnap Svájccal találkozik.

NEMZETEK LIGÁJA, A-DIVÍZIÓ
4. CSOPORT

1. FORDULÓ
SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK

20.45:
Ukrajna–Svájc, Lviv
20.45: Németország–Spanyolország, Stuttgart (Tv: Sport1)

2. FORDULÓ
SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP

20.45:
Spanyolország–Ukrajna, Madrid (Tv: Sport1)
20.45: Svájc–Németország, Bázel (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik