Németország: Nem egy zokni vagyok, ami örökre elveszett – Hummels

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.27. 12:17
null
Mats Hummels még nem mondott le a válogatottságról (Fotó: AFP)
A 70-szeres válogatott Mats Hummels, a Bayern München hátvédje szerint van még számára visszaút a német nemzeti csapatba annak ellenére, hogy Joachim Löw meglepetésre két müncheni társával együtt nem hívta be az elmúlt heti Európa-bajnoki selejtezőn a hollandokat legyőző együttesbe.

„Az én fejemben Mats Hummelsmint válogatott játékos nem a szekrény sarkába lett helyezve, ahol soha többé nem találják meg”– jelentette ki a 30 éves futballista a Sport Bild szerdai számában.

Löw március elején közölte, hogy nem számít Hummelsre, valamint a 76-szoros válogatott Jérome Boatengre és a nationalelfben 100-szor szereplő Thomas Müllerre sem. A müncheni trió tagja volt a 2014-es világbajnok keretnek ugyanúgy, mint a tavalyi, oroszországi tornán nagy meglepetésre már a csoportkör után búcsúzó nemzeti csapatnak.

„Thomas, Jérome és én is úgy éreztük, hogy másképpen kellett volna közölnie ezt” – idézte fel Hummels azt, hogy Löw előzetes bejelentés nélkül kereste fel a három futballistát Münchenben, s tájékoztatta őket a döntéséről.

A védő úgy fogalmazott fejbe vágta, amit Löw mondott nekik, mert egyáltalán nem számított arra, hogy kimarad a válogatott keretéből. Hozzátette, ezzel együtt elfogadta és megértette a szövetségi kapitány döntését.

„Löw nem a legjobb megoldást választotta arra, hogy megossza velünk a gondolatait"– hangsúlyozta ugyanakkor Hummels.

A német válogatott múlt szerdán felkészülési mérkőzésen 1–1-et játszott Wolfsburgban a szerbekkel, majd vasárnap este első Eb-selejtező mérkőzésén 3–2-re nyert Amszterdamban a hollandok vendégeként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik