A gambiai játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt megóvta a Nürnberg a Hamburg elleni bajnokit (Fotó: AFP)

 

Hiába nyerte meg a hétfői bajnokiját a hamburgi csapat, könnyen lehet, hogy végül a Nürnbergé lesz a három pont. Az ok: Bakery Jatta szerepeltetése.

A Bild azt írja, hogy a gambiai játékos 2015-ben kiskorú menekültként érkezett Németországba, igen ám, csakhogy az igazi, anyakönyveztetett neve állítólag Bakary Daffeh, tehát a jelenlegi játékengedélye jogilag kvázi fiktív okmány, hiszen a rajta szereplő név nem köthető valódi személyhez. A lap hozzáteszi, hogy a futballista ráadásul két és fél évvel idősebb lehet, mint amennyi a jelenlegi irataiban szerepel. Most elvileg 21 éves.

A DFB vizsgáló bizottsága és a hamburgi járási hivatal is elkezdett nyomozni az ügyben. A szövetség közleménye szerint az illetékes szervek felvették a kapcsolatot a Hamburger SV-val is.

A nürnbergiek igazgatóját is meglepték a hírek, szerinte a DFB és a DFL felelőssége, hogy tisztázzák a történteket.

„Természetesen mindig a zöld gyepen, és nem pedig a zöldasztalnál kell eldőljön egy mérkőzés. De ez egy versenysorozat, amelynek szabályai és előírásai vannak, és ezeket mindenkinek be kell tartania” – fogalmazott Robert Palikuca.

A Transfermarkt adatai szerint Bakery Jattát 2016 nyarán szerződtette a Hamburg, s már az első idényében hat Bundesliga-mérkőzésen kapott szerepet. Hazájában, Gambiában az iskolában és az utcán futballozott, majd négy évvel ezelőtt útra kelt, aztán a brémai Lothar Kannenberg Akadémiára nyert felvételt.

Egy játékosügynök megfigyelte, majd beajánlotta Hamburgban, ahol később profi lett belőle. Az előző idényben már alapembernek számított a csapatban, a jelenlegi kiírásban pedig a gárda mindkét találkozóján pályára lépett.

A német Sport1 információi szerint a Hamburg házon belül egyelőre nem hoz további intézkedéseket az üggyel kapcsolatban, és továbbra is számol a játékossal, akivel a hírek szerint semmi probléma sincs, helyesen viselkedik, jó teljesítményt nyújt, és németül is tanul.

Három és fél évvel ezelőtt írtunk már a szóban forgó játékosról, az akkori hamburgi tréner, Bruno Labbadia azért nem vihette magával a srácot a törökországi edzőtáborba, mert még csak ideiglenes menekültstátusza volt, és egy ideig nem hagyhatta el az országot.