Neuer és Ter Stegen rivalizálása egyre élesebbé válik (Fotó: AFP)

 

A Sport Bild számolt be a hírről, hogy Neuer fontolgatja a válogatottól való visszavonulást. A lap szerint a 2020-as Európa-bajnokság lehet a rutinos kapus utolsó nagy tornája a német csapattal – az ötlet pedig azután kezdett el körvonalazódni Neuer fejében, hogy Ter Stegen a sajtónak panaszkodott. 

„Nem könnyű magyarázatot találnom arra, ami történik. Továbbra is megteszek mindent, amit tudok, de megmondom őszintén, ez a válogatott meccsek miatti szünet eléggé nagy csapás volt a számomra” – mondta a Barcelonában jó formát mutató Ter Stegen néhány nappal ezelőtt a Sky Sportsnak.

„Ez egy vicc” – reagált a történtekre Hoeness a Bayern Crvena zvezda ellen 3–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzése után. A klubvezető szerint a nyilatkozatnak sem szabadott volna megszületnie, nemhogy azt a német sajtó úgy felfújja, ahogyan aztán történt. 

„A nyugatnémet sajtó látványosan kiállt Marc-André mellett, úgy támogatják, mintha legalább 17 világbajnokságot nyert volna. Azt viszont nem látom, hogy a déli sajtó ugyanígy kiállna Manuel mellett. Alapvetően helytelen, hogy egy ilyen téma a nyilvánosság elé kerülhetett. A kapuskérdés olyan dolog, ami a szövetségi kapitányra és a játékosokra tartozik csak.”

„A hierarchiának világosnak kell lennie, és a szövetség azzal járna a legjobban, ha kijelentené, Manuel Neuer az egyes. Hosszú évek óta ő a világ legjobb kapusa. Egy ideig sérült volt, de egyértelmű volt, hogy amint visszatér a régi formája, csakis ő lehet a német válogatott kapusa” – tette hozzá Hoeness.

„Nagyobb támogatást vártam a szövetségtől. De nem ez az első alkalom, hogy gondok akadnak a szövetséggel. Előbb három játékosunkkal tették ezt a világbajnoki sikertelenség miatt, most pedig Manuellel próbálják meg" – utalt a Bayern év végén visszavonuló elnöke arra, hogy a vb után Joachim Löw szövetségi kapitány kijelentette, többé nem számít Thomas Müllerre, Jérome Boatengre és (az azóta már Dortmundba szerződő) Mats Hummelsre.

A 33 éves Neuer eddig 86-szor, a 27 éves Ter Stegen 22-szer lépett pályára a német válogatottban.