Német Kupa: négy plusz egy debütáns, átlag 19.6 éves cseresor – így nyert a Bayern

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 22:36
null
Thomas Müller tizenegyesből volt eredményes (Fotó: AFP)
A Bayern München rendkívül tartalékos összeállításban is izgalmak nélkül jutott be a legjobb 32 közé a Német Kupában.

 

A sérültek mellett tizenegy válogatott játékosát is nélkülözni kényszerült Hansi Flick, a Bayern München vezetőedzője az ötödik ligás Düren elleni Német Kupa-mérkőzésen. A találkozó hemzsegett a furcsaságoktól: először is szeptember közepén kellett volna megrendezni, ám a münchenieknek a BL-menetelés miatt járó pluszszünet, illetve az európai Szuperkupa-mérkőzés miatt végül október közepére halasztották. A másik, hogy – bár papíron a Dürer lett volna a pályaválasztó – a DFB és a helyi hatóságok döntése alapján az Allianz Arénába került a meccs – azaz a Bayern a statisztikusok kedvenc momentumaként „vendégként” lőhetett csütörtök este három gólt a saját stadionjában.

A müncheni alapcsapatból Thomas Müller, Alphonso Davies, Jérome Boateng és Niklas Süle maradt meg hírmondónak, mellettük ezen az estén debütált a „nyári” transzferidőszak hajrájában megszerzett Maxim Choupo-Moting, Marc Roca, Bouna Sarr trió, a Schalkét szabadügynökként elhagyó „Neuer-örökös” kapus, Alex Nübel, valamint amolyan feledik bemutatkozóként a három év után ismét Bayern-mezt öltő Douglas Costa.

S ha már statisztikák: a Bayern kezdőcsapatában még csak-csak tapasztalt, ismerősen csengő neveket találtunk, no de a kispadon már egészen más volt a helyzet – 19.63 év volt a nyolc cserejátékos átlagéletkora. Közülük a kapus, Ron-Thorben Hoffmann volt a „legöregebb”, 1999. április 4-ei születési dátumával igazi aggastyánnak érezhette magát...

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Düren a regionális selejtezőből, a korábban a Bundesligát is megjáró Aachen legyőzésével biztosította helyét a 64-es táblán – a találkozót augusztus 22-én vívta a német kiscsapat. Augusztus 23-án a Bayern még a PSG elleni esti Bajnokok Ligája-döntőre készült...

A papírforma az alaposan felforgatott müncheni kezdő ellenére sem borult: Flick együttes a 24. percben Choupo-Moting góljával szerzett vezetést, a 36. percben Müller is bevette a kaput (tizenegyesből), a fordulás után pedig Choupo-Moting alakította ki a végeredményt. 0–3

A müncheniek szintén kellemes szájízzel gondolhatnak vissza a Német Kupában egyébként ezen a mérkőzésen szintén újoncként bemutatkozó, a Bayernben a Bundesligában négyszer is pályára lépő (és egy gólt is szerző) Jamal Musialára, aki ezúttal ugyan nem talált a kapuba, de hol a jobb, hol a bal szélről indulva remek szólókat és cseleket mutatott be a megilletődöttség legkisebb jele nélkül. Ennek pedig a britek is örülhetnek, elvégre egy 17 éves angol fiatalemberről van szó.

A hajrában Javi Martínez fejese csattant a kapufán, így a kiütést megúszta a Düren.

NÉMET KUPA
LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Düren (V.)–Bayern München 0–3
(Choupo-Moting 24., 75., T. Müller 36. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik