Német Kupa: dráma! 35 év után elődöntős a Saarbrücken!

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.03.03. 21:26
null
Hatalmas meglepetést okozott a negyedosztályú Saarbrücken (Fotó: AFP)
A labdarúgó Német Kupa negyeddöntőjében a Saarbrücken hatalmas meglepetést okozva kiejtette a Bundesligában szereplő Fortuna Düsseldorfot.

Tobias Jänicke szerzett vezetést a hazai Saarbrückennek a 31. percben, majd a 83. percben egyenlíthettek volna a vendégek, de kimaradt Rouwen Hennings tizenegyese. A dráma azonban így sem maradt el, Mathias Jörgensen a 90. percben egy szöglet után fejjel talált be (az előrehúzódó Kastenmeier kapus passzából), így jöhetett a hosszabbítás.

A plusz harminc percben sem született döntés, így a drámai tizenegyespárbaj döntött: a tizedik körben dőlt el a párharc, éppen a 90. percben egyenlítő Jörgensen hibázott – a legjobb négy között a Saarbrücken!

A negyedosztályú csapat óriási tettet hajtott végre, hiszen legutóbb az 1984–1985-ös idényben jutott el a Német Kupa elődöntőjéig, akkor a későbbi győztes KFC Uerdingen (korábban Bayer 05) ütötte ki a gárdát.

Érdekesség, hogy a regionális ligában a tabella élén álló együttes játékoskeretének értéke a négymillió eurót sem éri el a Transfermarkt becslése szerint, míg a vendégek kezdőcsapatában helyet kapó Kaan Ayhan ennek több mint a dupláját éri.

A Saarbrücken az első körben a második ligás Jahn Regensburgot, a másodikban az élvonalbeli 1. FC Kölnt, a nyolcaddöntőben a másodosztályú Karlsruhét ejtette ki.

NÉMET KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Saarbrücken (IV.)–Fortuna Düsseldorf 1–1
(Janicke 31., ill. Jörgensen 90.) – tizenegyesekkel: 7–6

20.45: Schalke 04–Bayern München (Tv: Sport1)élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik