Leipzig: Gulácsi kiszorította, úgy döntött, visszavonul

Vágólapra másolva!
2018.08.22. 19:06
null
Fabio Coltorti az utolsó Bundesliga-meccsén, 2017 áprilisában (Fotó: AFP)
Befejezte labdarúgó-pályafutását Fabio Coltorti, az RB Leipzig svájci válogatott kapusa, aki az elmúlt szezonban egyetlen bajnoki mérkőzésen sem tudta kiszorítani a csapatból Gulácsi Pétert.

 

Fabio Coltorti szerződése a nyáron lejárt, és bár úgy tűnt, a lipcseiek újabb egy évre alkalmazzák, végül négy további kapusuk egyikét sem adták kölcsön, s a sor végén álló 37 esztendős svájci úgy döntött: nem vár tovább, visszavonul, és a közeljövőben a családjának szenteli az idejét.

A nyolcszoros válogatott kapus 2012-ben került az akkor még negyedosztályú lipcsei csapatba, és sokat tett a folyamatos emelkedésért, az élvonalba kerülésért, de 2016-ban megsérült, és felépülése után képtelen volt kiszorítani Gulácsi Pétert a kapuból, sőt mások is megelőzték a rangsorban.

A korábban a Grasshoppers, a Racing Santander és a Lausanne kapuját is őrző Coltorti visszavonulását Ralf Rangnick, a Leipzig vezetőedzője jelentette be szerdán.

AZ RB LEIPZIG EZZEL A VIDEÓVAL BÚCSÚZOTT A KAPUSTÓL




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik