Dárdai Pál ideje a Hertha BSC vezetőedzőjeként a végéhez közeleg (Fotó: AFP)

 

 
A Hertha döntött, a nyártól nem Dárdai Pál az edző – hivatalos
Így lett Dárdaival a Hertha menekülő kiscsapatból a nagyok kihívója
„Nincs még egy edző, aki a klubért élne” – szurkolói reakciók

Hétfői beszélgetésünket azzal zárta, hogy egyszer mindennek, így a búcsúnak is eljön az ideje. Sejtette, hogy már kedden hivatalossá válik, a nyártól nem ön lesz a Hertha vezetőedzője?
Benne volt a pakliban ez is. A bejelentéssel, remélem, sikerült kihúzni a kígyó méregfogát... Gondolok itt elsősorban azokra, akik méltánytalanul támadtak az utóbbi időben, és ezzel rossz hangulatot keltettek a klub körül. Azzal, hogy eldőlt, az idei utolsó bajnoki után átadom a helyem, talán megnyugszanak a kedélyek, mindenkiről lekerül a nyomás. Még egy hónap, és következhet a megérdemelt pihenő. Azért négy és fél évig egy Bundesliga-csapatot irányítani nem olyan könnyű, mint a kertben füvet nyírni, egy jót focizni, majd egy laza fröccsöt meginni.

Megkönnyebbült?
– De még mennyire! Amikor még futballoztam, azt hittem, száz évig rúgom a labdát, bele sem mertem gondolni abba, mi lesz, ha egyszer szögre akasztom a stoplist. Aztán nagy kő esett le a szívemről, amikor eljött a napja, a bokám ugyanis tropára ment a pályán töltött évtizedek során. Örültem, hogy másnap már nem kell edzésre mennem. Most ugyanezt érzem. Ha furán is hangzik, nem bánom, hogy a következő felkészülésnek már nem velem vág neki a Hertha. Nem szoktam panaszkodni, de az előző nyáron, amikor elkezdtük a munkát, éreztem, hogy valami nem stimmel. Drága feleségem, Móni októberben rá is kérdezett: mi van velem? Az van, hogy elfáradtam.

DÁRDAI PÁL

Született: 1976. március 16., Pécs
Csapatai játékosként: Pécsi MFC (1991–1995), BVSC (1996), Hertha BSC (1997–2011)
Válogatottság: 61 (1998–2010)
Csapatai edzőként: Hertha BSC-utánpótlás (2012–2015), Magyarország férfi felnőttválogatott (2014–2015), Hertha BSC (2015–2019)
Sikerei játékosként: Bundesliga-bronzérmes (1999), német Ligakupa-győztes (2001, 2002), német Ligakupa-döntős (2000), magyar bajnoki ezüstérmes (1996), Magyar Kupa-döntős (1996)
Elismerései edzőként: az év magyar edzője (2015), az év edzője Berlinben (2015), a Bundesliga legjobb edzője a Kicker szavazásán (2016)

A hátralevő öt meccset azért kibírja?
– A meccsekkel sohasem volt bajom, az edzéseket is élveztem. Az zavart, ha alaptalanul támadtak minket. Az igazságtalanságot nehezen vette be a gyomrom, holott ebben a csapatban van fantázia. Bárki is legyen az utódom, olyan alapot kap, amire nyugodtan építhet. Kétezertizenöt februárjában nem ez volt a helyzet... Jóformán a nulláról indulva messzire jutottunk, a Herthát visszahelyeztük egy magasabb polcra. Immár a stabilitás jellemzi az egyesületet, a pályán és azon kívül egyaránt. Kétszer a nemzetközi porondra is kiléptünk, miközben annyi fiatalt építettünk be a csapatba, amennyit Németországban nem szokás. Arról nem szólva, hogy a legtöbbjük német, sőt saját nevelés. Amit ígértem, teljesítettem – ahogyan korábban a válogatottnál, úgy Berlinben is.

Négy óra telt el a bejelentés és a beszélgetésünk között. Azóta hány ajánlatot kapott?
– Egyet. A legkisebb fiamtól, Bencétől érkezett: megkért, hogy a nyáron töltsünk el együtt egy hónapot a Balatonon. Na ezt nevezik visszautasíthatatlan ajánlatnak.

No de mi van akkor, ha a vakáció közben felhívják, mondjuk, Wolfsburgból?
– A nyaralás alatt ki lesz kapcsolva a telefonom... Komolyra fordítva: egy évig pihenni szeretnék. Már októberben megbeszéltük Mónival, ha egyszer lezárul ez a fejezet, jó ideig a családra koncentrálok. Ez nem zárja ki, hogy közben képezzem magam, ha lesz rá lehetőségem, egy-két hétre elmegyek tanulmányútra nevesebb klubokhoz. Ha pedig letelt az egy év, visszatérhetek a Herthához utánpótlásedzőnek.

Legalább megint ön fújhatja fel a labdákat, mint amikor az U15-ös együttest vezette.
– Semmi probléma ezzel. A hétköznapi Dárdai Pálnak ugyanolyan jó lenni, mint a Hertha BSC élén álló Dárdai Pálnak.

Magyarországi munkavállalás szóba jöhet? Tagja az MLSZ szakmai bizottságának is...
– Amiben tudok, segítek, de napi munkáról egyelőre ne beszéljünk. Illetve beszélhetünk, hiszen május tizennyolcadikáig még én felelek a csapatért.

A Leverkusen elleni utolsó meccs nehéz lesz?
– Meglátjuk, hogyan alakul az a nap. Bizonyára lesznek nehéz pillanatok, mégiscsak négy és fél év után köszönök el a Herthától. Bár ez így nem pontos, mert örökre a Hertha-család tagja maradok. Sokan nem akarják elhinni, pedig igaz: a vezetőkkel a lehető legkorrektebb módon tárgyaltuk meg, hogyan alakuljon a sorsom. Eddig is tiszteltük és becsültük egymást, és ez a jövőben sem lesz másként.

Lesz még a berliniek vezetőedzője?
– Ne feledje, még most is az vagyok.

NÉMET SAJTÓVISSZHANG

Kicker

BildSport.de
A legnagyobb német sportlap internetes oldalán A Hertha döntött: Dárdainak a nyáron fel kell állnia címmel tárgyalta az edző menesztését. A cikk hangsúlyozza, kevesen hitték volna ennek bekövetkeztét az idény elején, amikor jól szerepelt a berlini együttes, ám mivel a bajnokság második felében mindössze tizenegy pontot gyűjtött, igencsak visszaesett, ez pedig az edző állásába került.
A legnagyobb példányszámú bulvárlap sportrovata nagy terjedelemben foglalkozik a berlini magyar vezetőedző menesztésével, kiemelve, hogy Dárdai Pál házi rekordot jelentő Bundesliga-mérkőzéssel egyébként is a klub legendája, és hogy 2015-ös szerepvállalása óta olyan csapatot épített fel a korábban szélsőségesen szereplő Herthából, amelynek az utóbbi években nem kellett félnie a kieséstől.
 A sportportál Michael Preetz berlini klubmenedzser Dárdai Pált dicsérő szavait idézve kész tényként kezeli, hogy a szakember a következő idényben a Hertha utánpótlásában dolgozik majd, miként vezetőedzői megbízatása előtt is, mivel 2020-ig szóló szerződés köti a klubhoz. A cikk végén megszavaztatják az olvasókat a Hertha idényéről, amelyet az iskolai érdemjegyekkel (1–6) osztályozhatnak (az 1-es a legjobb).