Hoffenheim: Ki mondta, hogy lejár a szerződésem?! – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 21:00
null
Szalai Ádám csattanós választ adott a Kicker újságírójának (Fotó: AFP)
Szalai Ádámról, a Hoffenheim magyar támadójáról készített terjedelmes anyagot a Kicker nyomtatott kiadása. A 31 éves légiós Julian Nagelsmannról, lejáró(?) szerződéséről, illetve a mögöttünk hagyott és az előttünk álló Európa-bajnokságról is beszélt.

 

„Amikor fél évet a Hannovernél töltöttem kölcsönben, kiesett a csapat, gólt sem szereztem, és nem tudtam, mit tartogat számomra a hoffenheimi jövő. Aztán kiutazol egy Európa-bajnokságra, ahol az országod már ötven éve nem szerepelt. Elsősorban fejben dőlt el, hogy az első meccsünket Ausztria ellen megnyertük, és gólt lőttem. Ez tett erősebbé és felnőttebbé az életemben” – emlékezett vissza a 2016-os franciaországi kontinenstornára Szalai Ádám.

Julian Nagelsmann, a Hoffenheim szintén 31 éves vezetőedzője elismerően nyilatkozott a csatárról: „Nem volt mindig könnyű helyzetben. Jól végzi a munkáját, fontos szerepe van a csapatban. Mindig képes a kapuba találni, még akkor is, ha nem játszik túl sokat.”

Szalai szerint az idény végén az RB Leipzighez távozó tréner még ennyi közösen eltöltött év után is tud neki újat mondani. Nagelsmann biztosan megy, de vajon mi lesz a magyar támadó sorsa, akit a télen vitt volna a Galatasaray?

A Kicker felteszi neki a kérdést, hogy mit tervez, miután a nyáron lejár a szerződése. „Ki mondta, hogy lejár a szerződésem?!” – válaszolt Szalai, akinek a lap szerint az is benne lehet a jelenlegi kontraktusában, hogy egy bizonyos mérkőzésszám elérése után tovább él a megállapodása.

Szalai továbbá elárulta, nagy célja, hogy a magyar válogatottal ott legyen a részben hazai rendezésű 2020-as Eb-n is. „Nagy célom, hogy még egyszer, hazai környezetben is ott legyünk az Eb-n. Nem sok magyar játékost ismerek, aki ennyi ideig játszik egy európai topligában. A támadójátékosoknak ez még nehezebb. A válogatottal is jó évem volt legutóbb, a legjobb három futballista közé is beválasztottak, erre pedig nagyon büszke vagyok” – utalt Szalai az Év Sportolója Gálára, amelyen csütörtökön az is kiderül, hányadik helyen végez.

Ami pedig a klubcsapatban kitűzött célokat illeti, a Hoffenheimmel ismét szeretne kijutni az európai kupaporondra. „Még mindig jó esélyünk van, hogy kijussunk Európába, ez a célunk. Nem szabad elfelejteni azt sem, hol volt ez a csapat évekkel ezelőtt. A Stuttgart második csapatában még játszottam a Hoffenheim ellen a harmadosztályban. Tíz évvel később pedig már a Bajnokok Ligájában léptem pályára a TSG-ben.”

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 21 15 5 1 54–23 +31 50
2. Bayern München 21 14 3 4 47–24 +23 45
3. Mönchengladbach 21 13 3 5 41–21 +20 42
4. RB Leipzig 21 11 5 5 38–18 +20 38
5. Eintracht Frankfurt 21 9 6 6 40–27 +13 33
6. Bayer Leverkusen 21 10 3 8 37–32 +5 33
7. Wolfsburg 21 9 5 7 32–30 +2 32
8. Hertha 21 8 7 6 34–31 +3 31
9. Hoffenheim 21 7 9 5 41–32 +9 30
10. Werder Bremen 21 8 6 7 36–32 +4 30
11. Mainz 21 7 6 8 23–33 –10 27
12. Fortuna Düsseldorf 21 7 4 10 25–39 –14 25
13. Freiburg 21 5 8 8 29–37 –8 23
14. Schalke 21 6 4 11 25–32 –7 22
15. Augsburg 21 4 6 11 29–37 –8 18
16. VfB Stuttgart 21 4 3 14 17–47 –30 15
17. Hannover 21 3 5 13 20–44 –24 14
18. Nürnberg 21 2 6 13 17–46 –29 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik