Hertha: Vörösbor legközelebb csak a születésnapomon – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 20:29
null
Dárdai Pál mosolyoghat, csapata fontos győzelmet aratott Heiko Herrlich gárdája ellen (Fotó: AFP)
Nem kis bravúrt hajtott végre Dárdai Pál Herthája szombaton. A fővárosi gárda a Bayer Leverkusent győzte le idegenben úgy, hogy gólt sem kapott – erre a tettre ezelőtt eddig egyetlen csapat sem volt képes ebben a szezonban a Bundesligában.

„Ilyen, amikor az embernek fiatal játékosai vannak. Néha összejönnek a dolgok, néha nem” – jegyezte meg egyből a mérkőzés után Dárdai a Sky Sports mikrofonja előtt.

„Fáradt volt a Leverkusen. Tudtuk, hogy mire készülhetünk, taktikailag ehhez igazodtunk” – utalt már a sajtótájékoztatón a magyar tréner arra, hogy a „gyógyszergyáriak” kedden kupameccset játszottak, ráadásul hosszabbításban, 120 játékperc után jutottak tovább a Werder Bremen ellen.

„A srácok már a mérkőzés kezdetétől fogva irányítani akarták a játékot, fegyelmezettek voltak, jól védekeztek. A mérkőzés jó periódusaiban szereztük a góljainkat. A Leverkusen közvetett szabadrúgása másképp is alakulhatott volna, de a jó Istennel együtt jól védekeztünk, és az egész mérkőzés képét nézve megérdemelten nyertünk.”

Arra a kérdésre, hogy megiszik-e egy pohár vörösbort a győzelem után, egyértelmű választ adott a diétán lévő szakember: „Nem, ma nem. Legközelebb majd csak a születésnapomon.”

Dárdai Pál bő egy hónap múlva, március 16-án lesz 42 éves.

A gólok

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Bayer Leverkusen–Hertha BSC 0–2 (Lazaro 43., Kalou 58.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 22 18 2 2 53–17 +36 56
2. RB Leipzig 22 11 5 6 35–29 +6 38
3. Borussia Dortmund 22 10 7 5 47–29 +18 37
4. Eintracht Frankfurt 22 10 6 6 30–25 +5 36
5. Bayer Leverkusen 22 9 8 5 41–29 +12 35
6. Schalke 04
22 9 7 6 34–29 +5 34
7. Augsburg 22 8 7 7 32–28 +4 31
8. Hoffenheim 22 8 7 7 36–35 +1 31
9. Hannover 22 8 7 7 31–32 –1 31
10. Mönchengladbach 21 9 4 8 30–33 –3 31
11. Hertha BSC
22 7 9 6 30–28 +2 30
12. Freiburg 22 5 10 7 23–37 –14 25
13. Wolfsburg 21 4 12 5 24–25 –1 24
14. VfB Stuttgart 21 6 3 12 17–27 –10 21
15. Werder Bremen 21 4 8 9 18–26 –8 20
16. Mainz 22 5 5 12 26–41 –15 20
17. Hamburg 22 4 5 13 17–32 –15 17
18. 1. FC Köln 22 3 4 15 19–41 –22 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik