Hertha: újabb Dárdai került az első csapat keretéhez

Vágólapra másolva!
2020.04.27. 17:15
null
Dárdai Márton (kékben) a felnőttek között készülhet (Fotó: bild.de)
A koronavírus-járvány miatt a Német Labdarúgóliga (DFL) ajánlása szerint az élvonalbeli klubok a lehetőségeikhez mérten növeljék meg az első keretük létszámát, hogy csökkenjen a labdarúgókra jutó meccsterhelés a rotációs lehetőségek növelésével. A Hertha BSC ennek megfelelően négy fiatal játékost hívott fel az utánpótlásából az első csapathoz, köztük Dárdai Pál középső fiát, a 18 éves Mártont.

A Bild beszámolója szerint a négy játékost kimondottan az április 9-én kinevezett új vezetőedző, Bruno Labbadia kérésére irányították az első csapathoz. Dárdai mellett a 16 éves Luca Netz, valamint a Dárdaival egyidős Omar Rekik és Lazar Samardzic készülhet a továbbiakban a felnőttekkel.

„Dárdai Pál középső fia középső védőként bevethető, kimondottan erős a bal lába és a támadások felépítésében is lehet rá számítani. Tagja a német U18-as válogatottnak és kimondottan vezértípus” – jellemezte a Bild röviden Dárdai Mártont.

A 18 éves Márton nem az első Dárdai csemete a Hertha első csapatánál, az előző két idényben ugyanis 21 éves bátyja, Palkó a felnőttek között készült, s kilenc bajnoki mellett két Európa-liga-mérkőzésen is pályára lépett, ám a koronavírus-járvány miatt félbeszakított jelenlegi idényben még nem kapott lehetőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik