Hertha: „Nem félek Dibusztól, én vagyok az első számú kapus”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 07:03
A német Bild interjút készített Thomas Krafttal, a Hertha német kapusával, akinek azt a kérdést is feltették, mit szólna hozzá, ha a magyar válogatott Dibusz Dénest szerződtetné a Dárdai Pál edzette klub.

„Nem félek Dibusztól, én vagyok az első számú kapus” – vágta rá határozottan a ferencvárosi Dibusz Dénes esetleges szerződtetése által keltett versenyhelyzetet firtató kérdésre Kraft.

A 26 éves játékost az új kapusedzőről, Petry Zsoltról is kérdezték.

„Az első benyomásom nagyon jó Petry Zsoltról, már az első beszélgetésünk után jó előérzetem volt – mondta Kraft. – A gyakorlások előtt érthetően elmondja, mire számít tőlünk. Az a célja, hogy jobb kapussá tegyen minket, s elsősorban a mezőnymunkánk javuljon, jobban belefolyjunk a játékba. Persze bizonyos határokon belül.”

A klub és saját céljairól elmondta, az előző bajnoki idényben kapott 52 gólnál mindenképpen kevesebbet szeretne, ezzel a csapat elkerülheti, hogy a kiesés miatt kelljen izgulnia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik