Hertha: Néha úgy érzem, a kárörömből éltek – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.08. 11:49
null
Dárdai Pál a Düsseldorf elleni mérkőzésen (Fotó: AFP)
Sorozatban negyedszer is kikapott a Hertha a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), és visszacsúszott a 11. helyre. A Düsseldorf elleni szombati 1–2 másnapján a Kicker hosszasan idézte Dárdai Pált, a Hertha magyar vezetőedzőjét, aki sok mindenről kifejtette véleményét – így arról is, mit gondol Michael Preetz sportigazgató kritikájáról, amely neki is szólt.

 

„Nincs szó válságról, nincsenek büntetőedzések, de a hangulat természetesen nem a legjobb, ezzel együtt kell élnünk” – idézi a Kicker Dárdai Pált, aki szerint hiába néz ki jól statisztikai szempontból a Düsseldorf elleni produkciójuk, a vereség megérdemelt.

„A statisztikák szerint szakasztott olyan mérkőzés volt, amilyenek az elmúlt négy évben jellemeztek minket. Megnyertük a párharcok több mint felét, hatvan százalékban nálunk volt a labda, tizenháromszor lőttünk kapura. Ez összességében elég jónak mondható, de balszerencsénkre veszítettünk, és jogosan veszítettünk, mert például a csapatértekezleteken százhússzor megbeszéltük, hogy a Düsseldorf kontrákra játszik, mégis kaptunk egy gólt gyors ellentámadásból.”

S hogy esetleg a túlzott elvárások béklyózzák a játékosait az utóbbi hetekben? A tréner szerint azokról legfeljebb a sajtóban olvashatnak.

„Nem tettünk túlzott terhet a játékosokra, nincsenek olyan elvárásaink, amiknek ne tudnának megfelelni. Van egy magyar mondás, miszerint, ha nem tudsz úszni, akkor sem fog menni, ha fizetek érte neked. Nem tűztünk ki teljesíthetetlen célokat… Azok kívülről jönnek. A Bajnokok Ligájáról és az Európa-ligáról a sajtó írt, ez nem fair, olyan, mint egy kitervelt emberölés. Ti (az újságírók – a szerk.) felcsavarjátok az elvárásokat, hogy utána sz.rt tudjatok írni. Néha úgy érzem, a kárörömből éltek. Ez nem jó így.”

Szó esett a Hertha-játékosok sajtóban megjelent kifakadásairól is, például Valentino Lazaróéról, akinek „elege van” abból, hogy úgymond gyenge ellenfelektől is kikapnak. Az osztrák légiós szerint a mélyrepülés egyik oka, hogy néhányan megfeledkeznek arról, hogy profi labdarúgók, akiknek az utolsó pillanatig harcolniuk kell a csapatukért.

„Az egyenes beszéd híve vagyok, mindig arra kérem a játékosokat, hogy szóljanak, ha bajuk van a módszereimmel – reagált Dárdai. – Számomra kizárólag a klub fontos. Az elmúlt években stabilan működött a Hertha, nőtt a játékosok piaci értéke, szerintem ezek nagy eredmények. De mindig jöhet egy befejezés, érkezik valaki más, ez így természetes. A történet a Hertháról szól, nem Dárdai Pálról, ezt a játékosoknak a múlt héten is elmondtam. Szeretek segíteni, ameddig egy projekt működik. Mostanáig gyönyörűen működött. Rendkívül stabil a klub, nagyszerű klubfilozófiánk van, és csak azért, mert valakinek elfogyott a türelme és a média elégedetlenkedik, még nem fogok változtatni.”

Dárdai úgy véli, kész csoda, hogy a sérülések közepette 24 ponttal fordultak a tavaszi szezonra, viszont az azóta elhullajtott pontokat nehéz lesz pótolni – veszélyben a tízen belüli helyezés.

„Nem várhatom el egy egymillió euró értékű labdarúgótól, hogy úgy futballozzon, mint egy hatvanmillióba kerülő – beszélt Dárdai a háttérről. – Ezt ugyanúgy el kell fogadni, mint azt, hogy minden nyáron a klubfilozófiának megfelelően erősítünk. A sportigazgatónak meg abba kell beletörődnie, hogy nem költhet ötven-hatvan-hetvenmillió eurót. Amióta én vagyok az edző, egyszer sem nyertünk öt-nullára, és nem értünk el nagy győzelmi sorozatokat. Miért? Mert ilyen a csapatunk. A fiataljainkban ott a lehetőség, de idő kell ahhoz, hogy beérjenek. Ez a következménye, ha nem tapasztalt sztárokkal, hanem fiatalokkal dolgozol. Nincs ezzel semmi baj, amíg kitartunk a filozófiánk mellett. Majd amikor ezeknek a srácoknak már nyolcvan Bundesliga-meccs lesz a lábukban, minden jobb lesz.”

Végezetül szóba került Michael Preetz kritikája is. A sportigazgató a hétvégi vereség után arról beszélt, hogy a Leipzig elleni 0–5 után mindenképpen azonnali javítást várt a csapattól, de hiába. „Hiba lenne behunyni a szemünket, ez a teljesítmény kevés” – Preetz minden érintettnek címezte szavait, a Kicker szerint nyilvánvalóan az edzőnek is.

„Szerintem láthatta a javulást, de az eredmény valóban nem jött. Joga van ahhoz, hogy ilyet nyilatkozzon. Ő rakta össze a keretet. Nyomást is helyezhet ránk, ehhez is joga van. S persze joga van az edző kritizálásához is, nincs is ezzel semmi bajom” – hangzott Dárdai diplomatikus reakciója.

A Berliner Morgenpost úgy tudja, Preetz és Dárdai között nő a feszültség, részben azért, mert a sportigazgató nem örül annak, hogy a Hertha immár nem először esik vissza a tavaszi szezonban.

A lap szerint a magyar edző jövője is szóba kerül szerdán, a Hertha elnökségének soron következő ülésén. Preetz korábban arról beszélt, a következő idényben is Dárdai lesz a vezetőedző, de a Morgenpost nem tartja kizártnak, hogy a helyzet fordulóban van, és nyáron mégis váltanak Berlinben.

A Hertha következő ellenfele a Hoffenheim, idegenben; a meccset vasárnap kora délután játsszák le.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 20 4 4 74–28 +46 64
2. Borussia Dortmund 28 19 6 3 66–35 +31 63
3. RB Leipzig 28 16 7 5 53–22 +31 55
4. Eintracht Frankfurt 28 15 7 6 56–31 +25 52
5. Mönchengladbach 28 14 6 8 47–35 +12 48
6. Wolfsburg 28 13 6 9 47–42 +5 45
7. Hoffenheim 28 11 11 6 58–39 +19 44
8. Werder Bremen 28 11 10 7 50–40 +10 43
9. Bayer Leverkusen 28 13 3 12 50–48 +2 42
10. Fortuna Düsseldorf 28 11 4 13 38–52 –14 37
11. Hertha 28 9 8 11 41–46 –5 35
12. Mainz 28 9 6 13 33–48 –15 33
13. Freiburg 28 7 11 10 38–48 –10 32
14. Schalke 28 7 5 16 29–46 –17 26
15. Augsburg 28 6 7 15 37–54 –17 25
16. VfB Stuttgart 28 5 6 17 27–60 –33 21
17. Nürnberg 28 3 8 17 23–53 –30 17
18. Hannover 28 3 5 20 25–65 –40 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik