Hertha: Már nagyon várom! – Dárdai Mártont méltatja a klub

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.08.22. 16:26
null
Dárdai Márton egy hazai jótékonysági meccsen idén nyáron (Fotó: Török Attila)
Dinamikusan fejlődik, gyorsan halad a ranglétrán – többek között így jellemzi a Hertha BSC hivatalos portáljának szerzője Dárdai Mártont a fiatal labdarúgóról a klubhonlapon minap megjelent cikkében.

 

Mint beszámoltunk róla, a védelem közepén játszó Dárdai Márton – a korábbi vezetőedző, Dárdai Pál középső fia – tavasz óta készül a Hertha első csapatával.

„Ez az ugrás engem is kissé váratlanul ért – idézi cikkében a klubhonlap a 18 éves Dárdai Mártont. – A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet idején, egy reggel Michael Hartmann, az U19-es csapat edzője azzal hívott fel, hogy ne náluk, hanem a profiknál jelentkezzek edzésre. Azóta mindennap velük készülök.”

„Az első nap hosszan beszélgettünk Bruno Labbadia vezetőedzővel, aki elmondta, hogy már hallott rólam, és hogy szerinte elérkezett az ideje, hogy szintet lépjek” – elevenítette fel a váltás időszakát Dárdai Márton.

Dárdai Márton az idei hivatalos csapatfotózáson
(Fotó: AFP)
Dárdai Márton az idei hivatalos csapatfotózáson (Fotó: AFP)

Az edzéseken nyújtott teljesítményével meg is győzte Labbadiát, hogy nem tévedett: a járvány miatti kényszerszünet után a fiatal védő hat bajnoki mérkőzésen leülhetett az első csapat kispadjára – igaz, végül nem cserélték be egyszer sem.

„A családom pontosan tudja, mennyit dolgoztam ezért, így aztán nagy volt az öröm, amikor először beneveztek bajnokira. Már nagyon-nagyon várom, hogy bemutatkozzam a bajnokságban. Berlinben nőttem fel, édesapám játékosként és edzőként sokat tett a klubért, bátyám is belekóstolhatott már a Bundesliga légkörébe, úgyhogy előbb-utóbb rajtam a sor” – folytatta a fiatal játékos.

„Minden edzésen és felkészülési meccsen nagyon odafigyelek, hogy minél több tapasztalattal vértezzem fel magam. Minden edzői tanácsot megfogadok. Szeretnék minél több meccsrutint gyűjteni, ha egyelőre nem jutok szóhoz a profiknál, akkor az U23-as együttes soraiban. A felnőtteknél sokkal pörgősebbek az edzések, sokkal nagyobb a sebesség, és bár rendkívül kimerítő a munka, így is tele van vidámsággal” – tette hozzá Dárdai Márton.

Mint beszámoltunk róla, egy hete bátyja, ifjabb Dárdai Pál góllal kezdte a német negyedosztályú bajnokságot a Hertha második csapatában.

A Hertha hivatalos honlapja Mártont és Pált is a profi keret tagjaként tünteti fel. A profik hivatalos csapatfotóján kettejük közül csak Márton szerepel.


A Hertha idei csapatképe: Dárdai Márton a középső sorban jobbról a harmadik, Petry Zsolt kapusedző az első sorban balról a második (Fotó: AFP)
A fotó a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető!
A Hertha idei csapatképe: Dárdai Márton a középső sorban jobbról a harmadik, Petry Zsolt kapusedző az első sorban balról a második (Fotó: AFP) A fotó a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik