Hertha: Ha klubot vált, mindenki boldog lesz – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 08:41
null
Marvin Plattenhardt távozása új lehetőségeket nyithat meg a Hertha előtt (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Hertha labdarúgócsapatának vezetőedzője megszólalt egyik kulcsjátékosa, Marvin Plattenhardt jövőjével kapcsolatban.

 

A német sajtó néhány hete arról ír, hogy a 26 esztendős, hatszoros német válogatott Plattenhardtot több Premier League-klub is szívesen látná, az Everton mellett a Huddersfield, a Leicester City, a Watford, a Fulham és a Bournemouth érdeklődéséről is lehetett olvasni.

Michael Preetz korábban elmondta, megfelelő ajánlat esetén az egyesület hajlandó belemenni a világbajnokságon is pályára lépő védő eladásába, most pedig Dárdai Pál vezetőedző is úgy vélekedett, hogy nem ragaszkodnak a játékoshoz.

„Szeretek Marvinnal dolgozni, ugyanakkor ha távozik, akkor azt hiszem, mindkét fél boldog lesz. Viszont jelenleg még itt van, így szerepel a terveimben. Persze van egy »küszöb«” – jegyezte meg sokatmondóan Dárdai.

A Bild azt ecseteli, hogy a berliniek akár 25 millió eurót is kaphatnak egyik legjobbjukért, a Hertha ugyanis a hírek szerint ezt az árat szabta Plattenhardtért, ez az összeg pedig új lehetőségeket nyitna meg a németek előtt, akik így az átigazolási szezon utolsó heteiben több poszton is erősíthetnének.

Angliában augusztus 9-én zárul az átigazolási piac, így a PL-együtteseknek sietniük kell, ha meg akarják szerezni a futballistát, akinek az értékét a transfermarkt.de piaci hírportál egyébként 17 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik