Dennis Jastrzembski a nyári edzőtáborban (Fotó: AFP)

 

„Pillanatnyilag DJ a leggyorsabb játékosunk. Ilyen lendületes labdarúgókat csak a nemzetközi topcsapatokban találhatunk. Vérbeli jolly joker” – dicsérte Dárdai a fiatal szélsőt, aki tavasszal tagja volt a Hertha U19-es német bajnoki címet szerző csapatának.

Bár Dennis Jastrzembski még egy évig „befér” az U19-es csapatba, a szakértők szerint a fiatal bajnokok közül az ő esélyei a legjobbak arra, hogy az új szezonban már a felnőttcsapatban is felhívja magára a figyelmet.

„Nagyon könnyedén teljesítette a felkészülés igen kemény penzumait, egyáltalán nem mutatta a fáradtság jeleit. Az utolsó passzai igen hatékonyak, és góllövésben is számíthatunk rá” – jellemezte Dárdai a Németországban született, német U-válogatott, de lengyel származású Jastrzembskit, aki 2015-ben a Holstein Kieltől került a Herthába.

Nem utolsó szempont, hogy Jastrzembski csatasorba állításával az idény során több pihenőhöz juthat a 33 éves elefántcsontparti támadó, Salomon Kalou; a német sajtó szerint nem kizárt, hogy a fiatal játékos már az Eintracht Braunschweig elleni, jövő hétfői Német Kupa-meccsen pályán lesz.