Hertha: főhet Dárdai feje, hetekre kidőlt a „kedvence”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 11:50
Alaposan meggyűlik a baja a sérülésekkel a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Herthának.

Dárdai Pálnak főhet a feje, a válogatott mérkőzések miatti szünetben ugyanúgy újabb és újabb problémák vetődnek fel – mint megírtuk, a Wolfsburg ellen megsérült Niklas Stark, emellett Mitchell Weisernek a csípője fáj, ami miatt nem készülhet társaival.a Wolfsburg ellen megsérült Niklas Stark, emellett Mitchell Weisernek a csípője fáj, ami miatt nem készülhet társaival.

Starkról a magyar tréner rendkívül elismerően nyilatkozott néhány napja, a védőt ezután a német média kikiáltotta a szakember „új kedvencének”.

A legújabb a „sorban" Valentin Stocker, aki a jelenlegi szezonban eddig mindössze három bajnokin léphetett pályára, most pedig úgy tűnik, hogy játékpercei egyelőre nem nőnek, a svájci válogatott középpályásnak ugyanis a térdével akadtak gondok.

„Mindig is ott akart lenni a pályán, de most elérkeztünk oda, hogy alaposan ki kell vizsgálni, aztán többet tudunk majd mondani” – mondta el Dárdai Stockerrel kapcsolatban.

A magyar vezetőedző Stark esetében viszont konkrétumokkal tudott szolgálni – a védőnek mintegy három hetet kell kihagynia.

„Ahhoz, hogy teljesen felépüljön, körülbelül ennyi időre lesz szükség.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik