Hertha: Dárdaiék a tragédia helyszínén emlékeztek – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.21. 18:03
Esti bajnoki mérkőzése előtt szerdán a hétfői berlini merénylet helyszínén emlékezett az áldozatokra a Hertha BSC labdarúgócsapata.

Michael Preetz klubmenedzser és Dárdai Pál vezetőedző virágcsokrot helyezett el a karácsonyi vásárban kialakított emlékhelyen, majd a játékosokkal együtt néma főhajtással adóztak az elhunytak emlékének. A megemlékezésről készült fotók a klub Twitter-oldalára is felkerültek.

„Ami itt történt a Breitscheid téren, mindannyiunkat sokkolt. Engem már csak azért is személyesen érintett, mert itt lakom a környéken. Előző este feleségem és édesanyám itt járt a vásárban. Nagyon szomorú, ami történt. Az a tény azonban, hogy lesz mérkőzés, helyes jelzés. Az életnek mennie kell tovább” – idézte a klub honlapja Vedad Ibisevicet, a csapat bosnyák támadóját.

„Berlinnek erősnek és szolidárisnak kell maradnia, mint mindig” – hangsúlyozta Dárdai Pál. A szakember segítője, Petry Zsolt kapusedző a Nemzeti Sportnak arról beszélt, hogy a tragédia napján feleségével lángosozni készültek a vásáron, de úgy döntöttek, inkább otthon maradnak.

A Hertha 20 órától játszik a Darmstadttal. A berlini klub már kedden jelezte, hogy különleges óvintézkedéseket vezet be az Olimpiai Stadionban.

A német liga ugyancsak kedden jelentette be, hogy a hétközi forduló mérkőzései előtt egyperces csenddel emlékeznek a terrortámadás áldozataira, és a játékosok gyászszalagot viselnek a karjukon.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsérültek, többen súlyosan.

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
SZERDAI MÉRKŐZÉSEK

20.00: Bayern München–RB Leipzig (Tv: Eurosport2 – élőben az NSO-n!)
20.00: Hertha BSC–Darmstadt
20.00: 1. FC Köln–Bayer Leverkusen
20.00: Ingolstadt–Freiburg
20.00: Hoffenheim–Werder Bremen
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Borussia Dortmund–Augsburg 1–1 (O. Dembelé 47., ill. Dzsi Dong Von 33.)
Mönchengladbach–Wolfsburg 1–2 (T. Hazard 52., ill. D. Caligiuri 3., Gomez 57.)
Hamburg–Schalke 2–1 (N. Müller 60., Wood 82., ill. Avdijaj 90.)
Eintracht Frankfurt–Mainz 3–0 (Hrgota 18., 85., Barkok 75.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik