Hertha: Dárdai új megoldást javasol a videobíróval kapcsolatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.07. 13:04
null
Dárdai Pál megérti a szurkolók dühét (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője szerint a drukkereknek joguk lenne ahhoz, hogy ők is megtekinthessék a vitatott helyzeteket a videobíró által.

 

A berliniek a hétvégén 3–3-as döntetlent játszottak a Wolfsburg ellen – a hazaiak húsz percen belül kétszer is betaláltak, a játékvezető azonban a videobíró segítségével mindkét találatot érvénytelenítette. A hazai szurkolók ezután a német szövetséget kezdték el szidni a „B...d meg, DFB” rigmussal.

„Én amellett vagyok, hogy a kétes szituációkat mutassák meg a közönségnek is az eredménykijelzőn, így a szurkolók is tudni fogják, mi történt, mit miért ítéltek. Az egész nem lenne olyan hektikus, ez volna a legjobb mindenkinek” – vetette fel Dárdai a Bildnek.

A magyar szakember hozzátette, korábban az ő csapata is „megszenvedte” már a videobírót, ennek ellenére azt vallja, hogy a német labdarúgás csak profitálhat a technikai segítségből – mindemellett megérti a drukkerek dühét.

„A Bayern elleni kettő kettes döntetlen során balszerencsések voltunk ilyen téren, egy tizenegyest nem kaptunk meg, most Wolfsburgban kétszer is mellénk állt a szerencse. Szerintem jó volt a videobíró, azonban a játékvezetőnek van így is a legnehezebb dolga, minden segítség jól jön neki. Meg tudom érteni a szurkolók dühét ezzel kapcsolatban, hiszen várniuk kell, aztán meg nem történik semmi, a gólt végül nem adják meg – de hogy miért, azt nem láthatják.”

EMLÉKEZTETŐÜL
NÉMET BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
Wolfsburg–Hertha 3–3 (Malli 41., M. Gomez 44., Origi 60., ill. Ibisevic 1., Rekik 53., Selke 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 11 8 2 1 27– 8 +19 26
2. RB Leipzig 11 7 1 3 18–13 +5 22
3. Borussia Dortmund 11 6 2 3 28–14 +14 20
4. Schalke 04
11 6 2 3 14–10 +4 20
5. Hoffenheim 11 5 4 2 20–14 +6 19
6. Hannover 11 5 3 3 15–11 +4 18
7. Eintracht Frankfurt 11 5 3 3 13–11 +2 18
8. Mönchengladbach 11 5 3 3 17–19 –2 18
9. Bayer Leverkusen 11 4 4 3 23–16 +7 16
10. Augsburg 11 4 4 3 16–11 +5 16
11. Hertha BSC
11 3 5 3 14–15 –1 14
12. VfB Stuttgart 11 4 1 6 10–14 –4 13
13. Mainz 11 3 3 5 12–17 –5 12
14. Wolfsburg 11 1 8 2 13–14 –3 11
15. Hamburg 11 3 1 7 10–18 –8 10
16. Freiburg 11 1 5 5 6–21 –15 8
17. Werder Bremen 11 5 6 4–14 –10 5
18. 1. FC Köln 11 2 9 4–22 –18 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik