Hertha: Dárdai Pál meggondolta magát, a fia is bánhatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.23. 11:58
null
Dárdai Pál meggondolta magát (Fotó: AFP)
A Frankfurtban aratott győzelmet követően a Dárdai Pál irányította Hertha BSC reális eséllyel pályázik arra, hogy sorozatban harmadszor – a selejtezőket is beleszámítva – bekerüljön az Európa-ligába. A magyar szakember elmondta, ennek érdekében kénytelen lesz változtatni az előzetes tervein.

 

A berliniek a Német Kupában döntőbe jutó Eintracht Frankfurt otthonába látogattak, s bár a szünetben gól nélküli döntetlenre állt a mérkőzés, a fordulás után Davie Selke büntetőből megszerezte a vezetést a vendégeknek, majd Mathew Leckie megduplázta az előnyt, s a 3–0-s végeredményt Alexander Esswein állította be a hosszabbításban.

A sikernek köszönhetően a Hertha négy pontra megközelítette a 7. helyen álló riválisát, és három fordulója van arra, hogy beérje. És hogy miért számít ez? Amennyiben a Bayern München a kupadöntőben legyőzi a Frankfurtot – és valljuk be, erre reális esély mutatkozik –, úgy a bajnokságban a hetedik pozícióban végző együttes indulhat az Európa-liga-selejtezőjében.

Bár Dárdai Pál korábban kijelentette, hogy a bajnokság hajrájában (amikor már megvan a biztos bennmaradás) több fiatalnak – köztük fiának, Palkónak – is lehetőséget ad, hogy tapasztalatot szerezzen, a nemzetközi kupaszereplés lehetősége átírta a magyar szakember elképzeléseit.

„Amíg van esélyünk Európára, addig nem kísérletezek. Utána a fiatalok is megkapják a lehetőséget, egy-két embert bedobok a mély vízbe” – mondta Dárdai a bz-berlin.de-nek.

A Frankfurt ellen nem volt ott a csapatban az elvágyódó Mitchell Weiser, aki a német sajtó szerint szinte biztosan a Bayer Leverkusennél folytatja a pályafutását. A korábbi Bayern München-szélsőnek 13 milliós kivásárlási opció szerepel a szerződésében, a „gyógyszergyáriak” ezt könnyedén kifizethetik.

Weiser távozásával már Dárdai is megbékélt, ám szombaton nem ezért hagyta ki a keretből a játékost.

„Nincs igazán testbeszéde, hallgatag, zárkózott. Ezt nem tudom elnézni, az edzéseken sem fogadom el többet a kifogásait. Az akaratának és a karizmájának is fejlődnie kell.”

A Fussballeck korábban arról számolt be, hogy a Hertha megfigyelőket küldött az FK Sloboda Tuzla–Borac Banja Luka bosnyák élvonalbeli összecsapásra, a kiszemelt a hazaiak 20 esztendős jobbszélsője, Darko Todorovic volt – a hírek szerint a berliniek vele pótolnák Weisert.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
1. FC Köln–Schalke 04 2–2
(Bittencourt 26., Risse 83., ill. Embolo 5., Konopljanka 23.)
Augsburg–Mainz 05 2–0
(Gregoritsch 29., Finnbogason 92.)
RB Leipzig–Hoffenheim
2–5
(N. Keita 58., Konaté 88., ill. Uth 14., 59., Gnabry 35., Kaderábek 45., Rupp 64.)
Eintracht Frankfurt–Hertha BSC 0–3 (Selke 57. – 11-esből, Leckie 77., Esswein 91.)
Hamburger SV–Freiburg 1–0 (Holtby 54.)
Hannover–Bayern München 0–3 (Th. Müller 57., Lewandowski 73., Rudy 89.)
VfB Stuttgart–Werder Bremen 2–0 (Gentner 13., Özcan 91.)
Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen 4–0 (J. Sancho 13., Reus 55., 79., Philipp 63.)
Borussia Mönchengladbach–Wolfsburg 3–0 (Stindl 8., Raffael 35., Kramer 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 25 3 3 84–22 +62 78
2. Schalke 04
31 16 8 7 49–35 +14 56
3. Borussia Dortmund 31 15 9 7 61–41 +20 54
4. Bayer Leverkusen 31 14 9 8 55–41 +14 51
5. Hoffenheim 31 13 10 8 60–44 +16 49
6. RB Leipzig 31 13 8 10 47–47 0
47
7. Eintracht Frankfurt 31 13 7 11 41–40 +1 46
8. Mönchengladbach 31 12 7 12 42–48 –6 43
9. Hertha BSC
31 10 12 9 38–35 +3 42
10. VfB Stuttgart 31 12 6 13 29–35 –6 42
11. Augsburg 31 10 10 11 40–40 0 40
12. Werder Bremen 31 9 10 12 34–38 –4 37
13. Hannover 31 9 9 13 38–47 –9 36
14. Wolfsburg 31 5 15 11 30–40 –10 30
15. Mainz 31 7 9 15 32–49 –17 30
16. Freiburg 31 6 12 13 26–51 –25 30
17. Hamburg 31 6 7 18 24–48 –24 25
18. 1. FC Köln 31 5 7 19 31–60 –29 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik