Hertha: Dárdai Pál játékosai beszéltek a térdelésről

Vágólapra másolva!
2017.10.15. 11:18
Mint ismert, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójának szombati játéknapján a Hertha BSC hazai pályán 2–0-ra kikapott a Schalkétól. Dárdai Pál, illetve néhány berlini játékos a találkozót követően nemcsak a mérkőzést összegezte, hanem a csapat kezdőrúgás előtti megmozdulásáról is szót ejtett.

„Megérdemelten nyert a Schalke. Az első félidőben azt csináltak, amit csak akartak. Egy kicsit frissebbek, dinamikusabbak voltak mentálisan és fizikailag egyaránt. Most végig kell gondolnunk, hogy mit rontottunk el a meccsre való felkészülésünk során. A piros lap, akárcsak a tizenegyes felesleges volt, a gólokat pedig elkerülhettük volna. Mathew Leckie-vel és Davie Selkével a kontratámadásokat akartuk erőltetni a második félidőben, de ez a tervünk nem jött be” – értékelt Dárdai Pál a meccs után.„Megérdemelten nyert a Schalke. Az első félidőben azt csináltak, amit csak akartak. Egy kicsit frissebbek, dinamikusabbak voltak mentálisan és fizikailag egyaránt. Most végig kell gondolnunk, hogy mit rontottunk el a meccsre való felkészülésünk során. A piros lap, akárcsak a tizenegyes felesleges volt, a gólokat pedig elkerülhettük volna. Mathew Leckie-vel és Davie Selkével a kontratámadásokat akartuk erőltetni a második félidőben, de ez a tervünk nem jött be” – értékelt Dárdai Pál a meccs után.

A Hertha–Schalke összefoglalója:

A Schalke elleni bajnoki azonban elsősorban nem a végeredményről marad emlékezetes, hiszen a kezdőrúgás előtt egymásba kapaszkodva térdre ereszkedtek a kezdőkörnél a Hertha BSC játékosai, illetve a kispadnál Dárdai Pál vezetőedző és a teljes stáb.

A klub azt írta a Twitterre, hogy a térdeléssel „a toleranciára és a felelősségtudatra” hívja fel a figyelmet, hozzátéve, hogy Berlinben is egyre vegyesebb a népesség, és el kell fogadniuk egymást az embereknek, mert ez a folyamat nem változik meg.

„Már nem a tizennyolcadik, hanem a huszonegyedik században élünk. Sok ember gondolkodása azonban még mindig nem jutott el idáig. Ha ezzel példát tudunk nekik mutatni, már megérte” – fogalmazott a találkozó szünetében a kezdőrúgás előtti megmozdulásról a sérülés miatt a meccset kihagyó Sebastian Langkamp.

„Meg akartuk mutatni, hogy elkötelezettek vagyunk a rasszizmus elleni harcban” – mondta Per Skjelbred, aki az eltiltott Vedad Ibisevic hiányában a csapatkapitányi karszalagot viselte.

A kezdőcsapat tagjai a kezdőkörben...

Hertha Berlin on Twitter

Hertha BSC stands for tolerance and responsibility! For a tolerant Berlin and an open-minded world, now and forevermore! #TakeAKnee #hahohe



... az edzői stáb és a cserejátékosok pedig a kispadnál ereszkedtek térdre.



NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Borussia Dortmund–RB Leipzig 2–3
(Aubameyang 4., 64. – a másodikat 11-esből, ill. Sabitzer 10., Y. Poulsen 25., Augustin 49. – 11-esből)
Bayern München–Freiburg 5–0 (Schuster 8. – öngól, Coman 42., Thiago Alcantara 63., Lewandowski 75., Kimmich 93.)
Hoffenheim–Augsburg 2–2 (Hübner 52., Uth 85., ill. Gregoritsch 75., Vogt 89. – öngól)
Hertha BSC–Schalke 0–2 (Goretzka 54. – 11-esből, Burgstaller 78.)
Mainz–Hamburg 3–2 (Maxim 2., Bell 52., Latza 58., ill. Walace 9., Salihovic 90. – 11-esből)
Hannover–Eintracht Frankfurt 1–2 (S. Sané 36., ill. Haller 10., Rebic 90.)

Pénteken játszották
VfB Stuttgart–1. FC Köln 2–1 (Donisz 38., Akolo 94., ill. Heintz 77.)

Vasárnapi mérkőzések
15.30: Bayer Leverkusen–Wolfsburg (Tv: Eurosport2)
18.00: Werder Bremen–Borussia Mönchengladbach (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 8 6 1 1 23–5 +18 19
2. Bayern München 8 5 2 1 21–7 +14 17
3. RB Leipzig 8 5 1 2 15–10 +5 16
4. Hoffenheim 8 4 3 1 15–10 +5 15
5. Schalke 8 4 1 3 10–9 +1 13
6. Eintracht Frankfurt 8 4 1 3 8–7 +1 13
7. Augsburg 8 3 3 2 11–8 +3 12
8. Hannover 8 3 3 2 8–6 +2 12
9. Mönchengladbach 7 3 2 2 10–12 –2 11
10. Mainz 8 3 1 4 10–13 –3 10
11. VfB Stuttgart 8 3 1 4 6–10 –4 10
12. Hertha 8 2 3 3 8–10 –2 9
13. Bayer Leverkusen 7 2 2 3 13–11 +2 8
14. Wolfsburg 7 1 4 2 6–9 –3 7
15. Hamburg 8 2 1 5 6–14 –8 7
16. Freiburg 8 1 4 3 5–16 –11 7
17. Werder Bremen 7 4 3 3–7 –4 4
18. 1. FC Köln 8 1 7 3–17 –14 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik