Hertha: Dárdai megmondta, játékosa nem hallgatott rá - meg is sérült

Vágólapra másolva!
2015.04.01. 08:26
A tunéziai labdarúgó-válogatott Kína elleni felkészülési mérkőzésén (1–1) megsérült Enisz Ben-Hatira, a német élvonalbeli Hertha BSC légiósa. A hosszú sérüléséből nemrég visszatért támadó középpályás Dárdai Pál kérése ellenére vállalta a válogatott szereplést – a magyar szakvezető amondó volt, túl kockázatos még a hosszú utazással súlyosbított találkozó. Dárdai aligha örül annak, hogy félelmei beigazolódtak...

„Nincs rendben az, ahogyan megsérült. Egy ilyen hosszú kihagyás után csak fokozatosan szabad növelni a terhelést. Nem azért kértem az utazás és a mérkőzés kihagyására, hogy bosszantsam, hanem azért, mert tizennyolc évnyi tapasztalatom van profiként, és tudom, hogy a testünket nem verhetjük át…” – bosszankodott Dárdai, akit a Berliner Morgenpost idézett.Dárdai, akit a Berliner Morgenpost idézett.

Ben-Hatira – aki úgy sérült meg, hogy ellenfele hozzá sem ért – feltehetően a Paderborn és a Hannover elleni, a kiesés elkerüléséért folyó harc szempontjából kulcsfontosságú bajnoki mérkőzéseket kényszerül kihagyni.

A tunéziai játékos érezhette, hogy hazatérésekor nem fogadják kitörő örömmel, mert a következőképpen fohászkodott saját Twitter-csatornáján: „Ó, Allah! Megmutattad nekem, hogy a terveid erősebbek, mint az én álmaim!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik