Hertha: Dárdai elárulta, mi volt a különleges kívánsága

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.04.18. 15:34
null
Dárdai Pált visszavárják a Herthánál (Fotó: AFP)
A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról az idény végén távozó Dárdai Pál azt mondta, elfáradt és pihenni szeretne, ezért most egy kis szünetet tart.

 

A 43 éves szakember Michael Preetz klubmenedzser társaságában tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Berlinben, és úgy nyilatkozott, nem haragszik senkire, ahogyan játékosként, úgy most szakvezetőként is alkalmazkodik a helyzethez.

„Amikor az ember négy és fél évig dolgozik, akkor elfárad. Nem a csapat vagy a vezetőség az oka annak, hogy elfáradtam” – fogalmazott Dárdai, hozzátéve, hogy a felnőttcsapat irányítása „teljesen más”, mint az utánpótláskorú együttesek vezetése.

„Ez más feladatokkal jár, sok időponthoz, programhoz kell alkalmazkodni, ami fárasztó. Most pihenni szeretnék, egy kis szünetet tartok, mert eddig mindig napirenden kellett lennem mindennel” – jelentette ki a magyar edző, és hangsúlyozta, „intenzív élettel jár” egy felnőttcsapat irányítása, „sokszor jön a vereség, és nem egyszerű feldolgozni”.

A szerződésének hosszabbításáról azt mondta, korábban is minden alkalommal további egy évet írtak alá, de már a legutóbbi ilyen esetnél is „nehezen vállaltam a folytatást”.

„Most a teher leesik a vállamról, az embernek néha kell egy kis szünet” – tette hozzá.

Dárdai ezúttal is humoránál volt, amikor megkérdezték, volt-e valamilyen különleges kívánsága a Herthánál távozásának bejelentése után. „A vezetőségnek is elmondtam, hogy vegyenek nekem egy szép órát – nevetett a magyar szakember, majd komolyra fordította a szót, mielőtt egy újabb viccet bedobott. – Legalább a tabella tizedik helyén szeretnék végezni a csapattal, akkor szépen búcsúznék, és kérnék egy órát. Hallod, Micha?”

A magyar tréner kijelentette, hogy mindent a Herthának köszönhet, gyermekei is a berlini klub kötelékébe tartoznak, s elégedettek, hogy a Hertha családjához tartoznak.

„Ki tudja, mi történt volna, ha a Hertha évente százmilliókat tudott volna költeni? Az egy más sors lett volna. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, nem vagyok mérges vagy ideges, ezt hozta a sors” – fogalmazott az edző, aki egyelőre pihenni fog, később pedig elmondása szerint „körülnéz” más, a Herthánál nagyobb csapatoknál, mert álláspontja szerint „tanulnunk kell a jobb együttesektől”.

Dárdai foglalkozni szeretne a sporttudományokkal is, egy év múlva pedig a tervei szerint visszatér a berlini egyesülethez, ahol kap majd feladatot. A magyar futballt változatlanul segíteni akarja, de a hazai szövetséggel (MLSZ) még nem egyeztetett.

„Az MLSZ-szel nem beszéltem, de tudjuk, hogy jó az MLSZ és a Hertha kapcsolata. Az utánpótlás számára jó programot dolgoztunk ki, ami hamarosan elindul, ebbe sok energiát fektettünk, ez segítheti a magyar labdarúgást” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy boldog ott, ahol éppen van, s a hétvégén nyerni akar a Hannover elleni hazai bajnoki meccsen.

„A fiaim itt vannak. Palkó sorsáról a menedzser és az új edző dönt majd, Márton az U17-es válogatottal jövő héten Európa-bajnokságon lesz, magas szinten játszik korosztályában, számítanak rá, jól szerepel az utánpótlásban” – nyilatkozta két gyermekéről, míg a legkisebbről, Bencéről úgy vélekedett: „ő kivételes tehetség”. Hozzátette, nem helyez nyomást a fiaira, „nem muszáj, hogy nagy sztárok legyenek”.

Preetz Dárdai utódjáról azt mondta, van idejük arra, hogy a következő néhány héten „intenzíven foglalkozzanak” a kérdéssel, de mindenképpen olyan edzőt szeretnének kinevezni, aki tisztában van a Hertha értékeivel és felfogásával, s tiszteletben is tartja azt. Lehetséges jelöltként felvetődött a legutóbb az angol élvonalbeli Huddersfield Town együttesét irányító David Wagner neve is.

Preetz azt is elmondta, egy év múlva visszavárják Dárdait, akivel közösen döntenek majd arról, hogy 2020-tól az utánpótlásképzésben milyen feladatot kap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik