Hertha: Ante Covic lett Dárdai Pál utódja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.12. 13:29
null
A következő szezontól Ante Covic irányítja a Hertha első csapatát (Fotó: herthabsc.de)
Ante Covic utánpótlásedző lett Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál – jelentette be vasárnap a berlini klub.

 

A Hertha közlése szerint a 43 éves horvát Ante Covic foglalja el a szezon végén távozó magyar tréner, Dárdai Pál helyét. Covic ebben a szezonban a Hertha U23-as együttesét vezette, 1996 és 2000 között a Hertha első csapatában 74 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a korábbi középpályás.

A szakember kijelentette, őshonos berliniként sokkal többet jelent számára ez a megbízás, mint egy egyszerű munka.

„A Hertha sosem csak szimpla munkahely volt számomra. Igazi szenvedély számomra a klub. Ezt szeretném a napi munkába is belevinni és átadni a csapatnak. Csapatjátékosnak tartom magam, aki sokra tartja a kemény munkát. Csak így lehet fenntartani a lelkesedést és a folyamatos fejlődést. Nem is várhatnám jobban a közös munka kezdetét” – nyilatkozta Ante Covic.

Michael Preetz sportigazgató korábban közölte, hogy túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner – akit azóta kinevezték a Schalke vezetőedzőjének – szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.

„Több jelentkezővel is tárgyaltunk, végül úgy döntöttünk, hogy szeretnénk továbbra is olyan edzővel dolgozni, aki a saját utánpótlásunk mellől kerül ki. Ante pontosan ismeri a klubot, elképesztő szenvedéllyel szereti a Herthát. Biztosak vagyunk abban, hogy a lelkesedésével megfertőzi majd a csapatot is” – fogalmazott Preetz.

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.

Covic kinevezése után az is eldőlt, hogy a Hertha kapusedzője, Petry Zsolt marad a klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik