Hertha: a következő idénytől Dárdai Pál visszatér a klubhoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.31. 09:49
null
Dárdai Pál visszatér a Herthához (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Dárdai Pál a következő idénytől utánpótlásedzőként tér vissza a Hertha BSC labdarúgócsapatához. Michael Preetz, a berliniek ügyvezetője a bejelentéskor azt mondta, az még nem dőlt el, melyik korosztállyal foglalkozik majd a magyar tréner.

 

„Normális esetben már áprilisban eldöntjük, melyik edző melyik együttest irányítja majd, de a koronavírus-járvány miatt most minden a háttérbe szorul” – mondta Michael Preetz a Bildnek.

Dárdai Pál idén februárban adott legutóbb interjút lapunknak, akkor arról beszélt, még nem kereste senki a klubtól.

Dárdai 2012-től dolgozott utánpótlástrénerként a Herthánál, és volt a magyar válogatott ideiglenes szövetségi kapitánya is. A berlini együttest 2015-től 2019-ig vezetőedzőként irányította, a 2016–2017-es idényben legjobbjaként hatodik helyen végzett a gárda a Bundesligában, és indulhatott az Európa-ligában.

Dárdai elmondta, amióta távozott a csapattól, sokan megkeresték:

„Háromhetente kapok ajánlatot, néha erkölcstelenül sok pénzt kínálnak, de vannak korrekt ajánlatok is. Ez szép” – fogalmazott a 44 éves magyar szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik