Ifjabb Dárdai Pál a Hertha schladmingi edzőtáborában (Fotó: AFP)

 

„Két teljesen más világ. El is választjuk őket egymástól. Otthon általában nem beszélünk a futballról, és így volt ez a nyaralás során is: együtt utaztunk el Arne Maierrel (az egyik kor- és csapattárs – a szerk.) és a családjával, s a Hertha egyáltalán nem volt téma. A pályán nem apámként tekintek rá, hanem az edzőmként, akit ugyanúgy Pálnak szólítok, ahogyan a többiek, és aki egy kicsit többet követel tőlem, mint a többiektől.”

S hogy ez miből derül ki számára például edzéseken?

„Ha szabálytalankodnak velem, nem állítja meg a játékot. Azt akarja, hogy többet dolgozzak, mint a többiek. Rendben is van ez így. Senkinek se forduljon meg a fejében, hogy azért játszom a Herthában, mert az apám az edző. Nem hagyja, hogy elkényelmesedjek; mindig a legjobbat akarja kihozni belőlem, pontosan úgy, ahogyan annak idején az ő édesapja is tette vele edzőként.”

Vajon mikor lesz először tagja a kezdőcsapatnak a Bundesligában? „Majd ha az edző betesz” – érkezett a válasz egy nevetés kíséretében.

A Bild megpróbálkozott egy provokatív felvetéssel: Dárdai Pálra hivatkozva az újságíró megkérdezte, igaz-e, hogy minden profizmus ellenére az edző egy puszival köszönti őt az öltözőben?

„Ugyan már, szó sincs ilyesmiről! – vágta rá nevetve a 19 éves játékos. – Amikor bejön az öltözőbe, nekem is kézfogás jut, ahogyan a többieknek.”

Elhangzott a kérdés: el tudja képzelni, hogy egy napon együtt játsszon az öccseivel, a jelenleg 16 éves Mártonnal és a 12 éves Bencével a Herthában?

„Természetesen megfordult már a fejemben. Azt hiszem, ilyesmi még nem történt a Bundesligában. A kertünkben gyakori forgatókönyv, hogy Márton labdát szerez a középpályán, én elfutok a szélen, beadok, Bence pedig bevágja. Őt egyébként Ibrahimovicnak becézzük, olyan gólerős” – jön a válasz és a szokásos nevetés.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy ifjabb Dárdai Pál a profi szerződésnek jobban örült, mint a sikeresen teljesített érettséginek és a jogosítványnak; hogy a gyorsaságát az édesanyjától, a győzni akarását az édesapjától örökölte; hogy ha a futballistapályán nem tudna érvényesülni, szívesen lenne német- és sportszakos tanár; valamint, hogy akár harmincéves koráig is szívesen lakna otthon, olyan harmonikus a családi együttlét.

A Hertha augusztus 20-án a Braunschweig otthonában Német Kupa-mérkőzéssel kezdi a szezont, majd a német élvonalbeli bajnokság nyitányán a Nürnberget fogadja (augusztus 25.).