Havertz: verbális opció és felszállási engedély

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 17:32
null
Havertz már London felé tekint (Fotó: AFP)
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A negyedik hetet szokásainknak megfelelően Angliában kezdtük, majd Olaszországban folytattuk, hogy elérkezzünk Németországba.

 

Érdekes szerepet tölt be a BAYER LEVERKUSEN a német futballban, amelyet az élcsapatok és a tehetős egyesületek között tartanak számon, tisztelnek odahaza és külföldön, sorra adja a játékosokat a válogatottakba a serdülőktől egészen a felnőttekig – miközben soha nem nyerte meg a Bundesligát, ezüstérmes legutóbb 2011-ben volt (az Adler, Hyypiä, Friedrich, Vida, Gonzalo Castro, Rolfes, Barnetta, Bender, Ballack, Arturo Vidal, Kampl, Kiessling vonulattal, a nagy Jupp Heynckes keze alatt), Német Kupa-győztes csak egyszer, 1993-ban(Wörns, Happe, Lupescu, Hapal, Thom, Kirsten; Dragoszlav Sztepanovics), UEFA-kupa-győztes 1988-ban volt(Rolff, Bum Kun Csa, Buncol, Tita, Götz, Waas; Erich Ribbeck); és már csak szép emlék a 2001-es „Neverkusen”, a Butt, Sebescen, Lúcio, Placente, Ramelow, Bernd Schneider, Ballack, Bastürk, Neuville, Kirsten, Berbatov; Klaus Toppmöller) sor fémjelezte csapattal.

Mint a névsorból láthatjuk, a mai időkben esélye nincs arra a csapatnak, hogy összejöjjön ennyi remek játékosa, ugyanis a topklubok rendre „levadásszák” a Bayert, Arturo Vidal, André Schürrle, Daniel Carvajal, Emre Can, Gonzalo Castro, Szon Hung Min, Hakan Calhanoglu, Kevin Kampl, Javier Hernández, Ömer Toprak, Bernd Leno, Benjamin Henrichs és Julian Brandt hagyta ott őket az elmúlt években, még a világbajnok Christoph Kramert sem tudták megtartani – ugyanakkor a vezetőket is meg lehet érteni, nem szeretnének senkit sem olyan olcsón elkótyavetyélni, mint anno Ballackot (akinek a héten távolítottak el egyébként egy rákos daganatot a gerince mellől).

És jó dolgoznak a „gyógyszergyári” vezetők, csak „beírást” lehet nekik adni: Arkadiusz Miliket 2015-ben alig 2.8 millió euróért engedték el az Ajaxhoz.

Ráadásul tavaly az eladások fölött jó százmillió eurót költöttek a Kerem Demirbay, Edmond Tapsoba, Exequiel Palacios, Moussa Diaby, Nadiem Amiri, Daley Sinkgraven sorra, és jelentős veszteség csak Julian Brandt volt, tavalyelőtt pedig csupán két alapembert adtak el, Lenót és Henrichset, ehhez képest csak az 5. lett a csapat a bajnokságban. A Bajnokok Ligája-csoportban nem tudták sem a Juventust, sem az Atlético Madridot megelőzni, majd az Európa-ligában az Interrel gyűlt meg a bajuk, a Német Kupa-döntőben pedig a Bayern Münchentől kaptak ki – ha őszintén megnézzük, akkor ezekből a körökből kihozták a maximumot, a bajnokságban a Bayern, Dortmund, Lipcse trió után azonban odaengedték maguk elé a Borussia Mönchengladbachot.

A Kicker szerint a Leverkusen „a német Ajax” – a „Das deutsche Ajax” olyan futballistákat vásárolt a nyáron, akik csodálatosan passzolnak az amszterdamiak módjára kialakított gépezetbe, írtuk róluk tavaly, megemlítve, hogy a fiatal csillagok közül megtartották a Kai Havertz, Leon Bailey, Jonathan Tah triót.

Hosszabbított

 

 

Egy búcsúidényre, tesszük hozzá most, mert az nem titok, hogy a 21 éves, hétszeres válogatott karmester és jobbszélső, Kai Havertz nagyon közel áll a Chelsea-hez, a kérdés már csak a vételár. A Bayern München kiszállt a licitből, a Sport Bild szerint a játékos maga már megegyezett a londoniakkal, öt évre százmillió eurót kap bérként, bruttóban. A Chelsea utolsó ajánlata a Leverkusennek 80 millió euró volt, plusz bónusz, előtte 65+15-ös konstrukciót ajánlott. Közel a megegyezés.

A tízszeres válogatott támadó, Kevin Volland csak arra vár, hogy eladja első számú csatárát, Wissam Ben Yeddert a Monaco, az argentin éket, Lucas Alariót egy meg nem nevezett csapat kéri kölcsön Németországból, de vannak „kedvező olasz és angol ajánlatok is”. A Lipcse tagadta a pletykákat, miszerint ők húszmillióért végleg megvennék, de érdekes módon éppen a kölcsönben náluk futballozó Patrik Schick a Bayer csatárkiszemeltje. A cseh vitéz 29 millió euróért eladó a Leipzignek, opciós áron, a Leverkusen maximális ajánlata húszmillió. Egy friss információ szerint a rómaiak már 25 millióért odaadnák bárkinek. Tavaly nyáron, amikor még jobban ment az éknek, felmerült egyébként egy Schick, Bailey csere.

Alario nem kertel, a közelgő világbajnokság miatt szeretne alapember lenni klubcsapatában.

Az osztrák bekk, Aleksandar Dragovic a Bolognához vagy a Trabzonsporhoz írhat, alá, Bailey-ért a Tottenham Hotspur és az Everton tett egy-egy erőtlen ajánlatot, korábban a Manchester Citynél vetődött fel a neve, Pep Guardiola tárgyalt is vele, de azután Ferran Torres mellett döntött. Bailey egy német újságíró szerint nem szeretne az Evertonhoz távozni, számára a minimumszint a „Tottenham vagy feljebb”. Távozhat Dárdai Pál egykori villámlábú jobbhátvédje, Mitchell Weiser és a finn csatár, Joel Pohjanpalo is.

Ami biztos, visszavonult a 36 éves osztrák kapus, Ramazan Özcan, visszatért kölcsönből a 24-szeres horvát válogatott sokoldalú védő, a 24 esztendős Tin Jedvaj, valamint kétmillió euróért megvették a német U21-es válogatott kapusát, Lennart Grillt a Kaiserslauterntől.

A nagy nyári leverkuseni igazolás mindenképpen Edinson Cavani lett volna, de talán nem való már a 33 éves Cavaninak a Bundesliga, lemaradtak a Berlint választó 32 éves Max Kruséről is, és nem rossz ötlet, hogy a Monacóval elcseréljék a fiatal középső védőre, Benoit Badiashile-re Vollandot. „Szólóban” 25 milliót kínáltak a németek a hátvédért – akiért, mint azt rovatunk olvasói már tudják, 30 milliót kérnek a franciák, és vannak igen neves udvarlói is. Sőt, az egyik francia újságíró szerint Volland és húszmillió euró a leverkuseniek legújabb ajánlata, ebben lehet némi igazságmag, mert a támadó szerződése jövőre lejár.

Némileg olcsóbb a „húszmilliós”, a Bundesligában már bizonyító Jean-Clair Todibo, az Ajax amerikai szélsővédője, Sergino Dest és a Norwich Cityben feltűnt Max Aarons, ugyanakkor a legismertebb kiszemelt mégiscsak a Monaco világbajnok és egyértelműen eladósorban lévő jobbhátvédje, Djibril Sidibé.

Még korábban felmerült az orosz csatár, Fjodor Csalov (CSZKA Moszkva) és a tízmillió euróért megszerezhető fiatal portugál jobbhátvéd, Joao Ferreira (Benfica) neve.

Sokat járhattak a Norwich City mérkőzésein a leverkuseni megfigyelők, amíg megtehették ezt, mert célpont az angol Ben Godfrey is, akire a Milan és a Napoli is kivetette a maga hálóját, az elefántcsontparti Jérémie Bogának is akadnak neves kérői – Renierről pedig lemaradt a Bayer a Dortmund miatt.

Kapuskiszemelt a római Robin Olsen és az amszterdami André Onana, utóbbiért legalább negyvenmillió eurót kellene fizetni, ha nem lenne koronavírus. Jó hír a leverkusenieknek, hogy Eric Abidal tárgyalt személyesen az FC Barcelona részéről az éppen klub nélküli, 21 éves francia középső és bal oldali védővel, Malang Sarr-ral…

 

 

Aggodalomra egyébként nincs oka a csapatnak, stabil a szponzorációs háttere, a BL-szereplés után a Lipcse 69, a Dortmund 65, a Bayer 43 millió eurót kapott, és további ötmilliós kereskedelmi bevétel is „beesik” a kupaszereplés kapcsán. A Bayern München egyébként legalább 120 millióval száll ki a sorozatból…

És az utánpótlásból már kiemelkedett az új Havertz, a Bundesligában a harmadik legfiatalabbként bemutatkozó Florian Wirtz, akit a minap a német szövetség megválasztott az egész ország legjobb U17-es játékosának, ő a nyártól már a profikeret tagja. Több német szakíró úgy tartja, hogy Havertz helyére már csak ezért sem kell új játékost vásárolni, no és a kereten belül többen is képesek a helyére lépni.

Rudi Völler ügyvezető igazgató elmondta, hogy Havertzcel és ügynökeivel megegyeztek szóban, hogy egy bizonyos átigazolási díj fejében távozhat a támadó, és leszögezte azt is, hogy a holland szövetségi kapitánysággal hírbe hozott Peter Bosz vezetőedző állása biztos – Fernando Carro vezérigazgató pedig kimondta azt, amit mindenki tud egyébként is, azaz Havertz szeretne egy nagyobb csapatba igazolni.

A BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

ARMINIA BIELEFELD
ÉRKEZETT:
Nathan de Medina (Mouscron, ingyen), Jacob Barrett Laursen (Odense, ingyen), Christian Gebauer (Altach, i.)
Kölcsönbe:
Sergio Córdova (Augsburg)
Kölcsönből vissza:
TÁVOZOTT:
Jonathan Clauss (Lens, ingyen), Florian Hartherz (Fortuna Düsseldorf, ingyen)
Kölcsönből vissza: Kiss Ágoston (Haladás)

AUGSBURG
ÉRKEZETT:
Felix Uduokhai (Wolfsburg, kölcsön után végleg, 7 000 000 euró), Daniel Caligiuri (Schalke, ingyen), Tobias Strobl (Mönchengladbach, ingyen), Rafal Gikiewicz (Union Berlin, ingyen)
Kölcsönből vissza: Kevin Danso (Southampton), Mads Pedersen (Zürich), Michael Gregoritsch (Schalke)
TÁVOZOTT: Stephan Lichtsteiner (visszavonult), Daniel Baier (szerződése lejárt), Tim Rieder (Kaiserslautern, 50 000)
Kölcsönbe:
Kevin Danso (Fortuna Düsseldorf, 500 000), Sergio Córdova (Bielefeld), Maurice Malone (Wehen Wiesbaden, 50 000)
Kölcsönből vissza: Tin Jedvaj (Leverkusen)

BAYERN MÜNCHEN
ÉRKEZETT:
Leroy Sané (Manchester City, 45 000 000 euró), Tanguy Nianzou (PSG, 300 000 euró), Alexander Nübel (Schalke, i.)
Kölcsönből vissza: Adrian Fein (Hamburg)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:
Lars Lukas Mai (Darmstadt), Christian Früchtl (Nürnberg)
Kölcsönből vissza:
Ivan Perisic (Inter), Álvaro Odriozola (Real Madrid), Philippe Coutinho (Barcelona)

BORUSSIA DORTMUND
ÉRKEZETT:
Emre Can (Juventus, kölcsön után végleg, 25 000 000), Thomas Meunier (PSG, i.), Jude Bellingham (Birmingham City, 23 000 000), Immanuel Pherai (Dortmund U19)
Kölcsönbe: Reinier (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Dzenis Burnic (Dynamo Dresden), André Schürrle (Szpartak Moszkva), Marius Wolf (Hertha), Felix Passlack (Fortuna Sittard), Sergio Gómez (Huesca)
TÁVOZOTT:
Ömer Toprak (Werder Bremen, kölcsön után végleg, 4 000 000), Mario Götze (szerződése lejárt), André Schürrle (visszavonult), Dzenis Burnic (Heidenheim, 500 000)
Kölcsönbe: Leonardo Balerdi (Marseille)
Kölcsönből vissza: Asraf Hakimi (Real Madrid)

EINTRACHT FRANKFURT
ÉRKEZETT:
Ragnar Ache (Sparta Rotterdam, 2 000 000), Steven Zuber (Hoffenheim, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Ajmen Barkok (Fortuna Düsseldorf), Simon Falette (Fenerbahce), Tuta (Kortrijk), Jetro Willems (Newcastle United), Dejan Joveljics (Anderlecht)
TÁVOZOTT: Gelson Fernandes (visszavonult), Jonathan de Guzmán (szl.), Marco Russ (visszavonult), Lucas Torró (Osasuna, 2 000 000), Mijat Gacsinovics (Hoffenheim, 3 000 000)
Kölcsönbe: Dejan Joveljics (Wolfsberg)

FREIBURG
ÉRKEZETT:
Ermedin Demirovic (Alavés, 3 700 000), Benjamin Uphoff (Karlsruhe, i.)
Kölcsönből vissza: Marco Terrazzino (Dynamo Dresden), Keven Schlotterbeck (Union Berlin), Dzsong Vu Jong (Bayern München II), Mohamed Dräger (Paderborn), Chima Okoroji (Jahn Regensburg)
TÁVOZOTT: Pascal Stenzel (VfB Stuttgart, kölcsön után végleg, 1 300 000), Yoric Ravet (Grenoble), Jérome Gondorf (Karlsruhe, kv.), Mike Frantz (Hannover, i.), Alexander Schwolow (Hertha, 8 000 000), Luca Waldschmidt (Benfica, 15 000 000), Robin Koch (Leeds United, 13 000 000), Robin Koch (Leeds United, 13 000 000)
Kölcsönbe:
Nico Schlotterbeck (Union Berlin), Chima Okoroji (Paderborn)

HERTHA BSC
ÉRKEZETT:
Deyovaisio Zeefuik (Groningen, 4 000 000), Alexander Schwolow (Freiburg, 8 000 000), Dárdai Márton (Hertha U19)
Kölcsönből vissza: Daishawn Redan (Groningen), Lucas Tousart (Lyon), Maurice Covic (Ascoli), Nils Körber (Osnabrück), Ondrej Duda (Norwich City)
TÁVOZOTT: Per Ciljan Skjelbred (Rosenborg, i.), Salomon Kalou (Botafogo, i.), Alexander Esswein (szl.), Thomas Kraft (visszavonult), Vedad Ibisevic (szl.), Pascal Köpke (Nürnberg, 800 000)
Kölcsönből vissza: Marko Grujics (Liverpool), Marius Wolf (Dortmund)

HOFFENHEIM
ÉRKEZETT:
Mijat Gacsinovics (Frankfurt, 3 000 000), Joao Klauss (Hoffenheim II)
Kölcsönből vissza: Kevin Vogt (Werder Bremen), Felipe Pires (HNK Rijeka), Kasim Adams (Fortuna Düsseldorf), Joshua Brenet (Vitesse), Klauss (LASK)
TÁVOZOTT: Leonardo Bittencourt (Werder Bremen, kv., 7 000 000), Alexander Stolz (Hoffenheim II), Steven Zuber (Frankfurt, 3 000 000), Gregor Kobel (VfB Stuttgart, kv., 4 000 000)
Kölcsönbe: Lucas Ribeiro (Internacional)
Kölcsönből vissza: Sebastian Rudy (Schalke)

1. FC KÖLN
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe:
Ron-Robert Zieler (Hannover)
Kölcsönből vissza: Jannes Horn (Hannover), Salih Özcan (Holstein Kiel), Vincent Koziello (Paris FC), Lasse Sobiech (Mouscron), Frederik Sörensen (Young Boys), Louis Schaub (Hamburg)
TÁVOZOTT: Thomas Kessler (visszavonult), Simon Terodde (Hamburg, i.)
Kölcsönbe:
Niklas Hauptmann (Holstein Kiel), Birger Verstraete (Antwerpen), Kingsley Schindler (Hannover), Vincent Koziello (CD Nacional), Marcel Risse (Viktoria Köln)
Kölcsönből vissza: Mark Uth (Schalke), Toni Leistner (Queens Park)

RB LEIPZIG
ÉRKEZETT:
Hvang Hi Csan (RB Salzburg, 15 000 000), Josep Martínez (Las Palmas, 2 500 000)
Kölcsönbe: Benjamin Henrichs (Monaco)
Kölcsönből vissza: Jean-Kévin Augustin (Leeds United)
TÁVOZOTT: Timo Werner (Chelsea, 53 000 000), Mads Bidstrup (Brentford B)
Kölcsönbe: Hannes Wolf (Mönchengladbach, 1 500 000), Yvon Mvogo (PSV)
Kölcsönből vissza: Ethan Ampadu (Chelsea), Angelino (Manchester City), Patrik Schick (Roma)

BAYER LEVERKUSEN
ÉRKEZETT:
Lennart Grill (Kaiserslautern, 2 000 000), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen U19)
Kölcsönből vissza: Tin Jedvaj (Augsburg), Panajotisz Recosz (Sheffield United), Joel Pohjanpalo (Hamburg)
TÁVOZOTT: Ramazan Özcan (visszavonult)

MAINZ 05
ÉRKEZETT:
Dimitri Lavalée (Standard Liege, i.), Luca Kilian (Paderborn, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Issah Abass (Utrecht), Gerrit Holtmann (Paderborn)
TÁVOZOTT: Alexandru Maxim (Gaziantep, kölcsön után végleg, i.), Gerrit Holtmann (Bochum, i.)
Kölcsönbe: Ronaël Pierre-Gabriel (Brest), Jonathan Meier (Dynamo Dresden)
Kölcsönből vissza: Taiwo Awoniyi (Liverpool), Jeffrey Bruma (Wolfsburg)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Hannes Wolf (RB Leipzig, 1 500 000), Valentino Lazaro (Inter, 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Michael Lang (Werder Bremen), Jordan Beyer (Hamburg), Andreas Poulsen (Austria Wien)
TÁVOZOTT: Tobias Strobl (Augsburg, i.), Fabian Johnson (szl.), Raffael (szl.)

SCHALKE 04
ÉRKEZETT:
Timo Becker (Schalke II), Can Bozdogan (Schalke U19), Malick Thiaw (Schalke U19)
Kölcsönből vissza: Cedric Teuchert (Hannover), Hamza Mendil (Dijon), Mark Uth (1. FC Köln), Sebastian Rudy (Hoffenheim), Steven Skrzybski (Fortuna Düsseldorf), Ralf Fährmann (Brann Bergen), Nabil Bentaleb (Newcastle United), Bernard Tekpetey (Fortuna Düsseldorf)
TÁVOZOTT: Alexander Nübel (Bayern München, i.), Daniel Caligiuri (Augsburg, i.), Pablo Insua (Huesca, kv.), Cedric Teuchert (Union Berlin)
Kölcsönbe:
Bernard Tekpetey (Ludogorec), Weston McKennie (Juventus, 4 500 000)
Kölcsönből vissza: Jonjoe Kenny (Everton), Juan Miranda (Barcelona), Jean-Clair Todibo (Barcelona), Michael Gregoritsch (Augsburg)

VFB STUTTGART
ÉRKEZETT:
Endo Vataru (St. Truiden, kv., 1 700 000), Pascal Stenzel (Freiburg, kv., 1 300 000), Gregor Kobel (Hoffenheim, kv., 4 000 0000), Waldemar Anton (Hannover, 4 000 000)
Kölcsönbe: Konsztantinosz Mavropanosz (Arsenal, 250 000)
Kölcsönből vissza: Pablo Maffeo (Girona), Erik Thommy (Fortuna Düsseldorf), Aílton Ferreira (Qarabag Agdam)
TÁVOZOTT: Anasztasziosz Donisz (Reims, kv., 4 000 000), Chadrac Akolo (Amiens, kv., 3 500 000), Mario Gómez (visszavonult), Holger Badstuber (Stuttgart II)
Kölcsönből vissza: Nathaniel Phillips (Liverpool U23)

WOLFSBURG
ÉRKEZETT:
Bartosz Bialek (Zaglebie Lubin, 5 000 000), Maxence Lacroix (Sochaux, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Jeffrey Bruma (Mainz), Yunus Malli (Union Berlin), John Yeboah (Venlo)
TÁVOZOTT: Felix Uduokhai (Augsburg, kv., 7 000 000), Robin Knoche (Union Berlin, i.)

UNION BERLIN
ÉRKEZETT:
Marius Bülter (Magdeburg, 1 500 000), Niko Giesselmann (Fortuna Düsseldorf, i.), Sebastian Griesbeck (Heidenheim, i.), Max Kruse (egyesület nélküli), Robin Knoche (Wolfsburg, i.), Cedric Teuchert (Schalke)
Kölcsönbe:
Nico Schlotterbeck (Freiburg), Endo Keita (Jokohama F. Marinos)
Kölcsönből vissza: Lennart Moser (Cercle Bruges), Nicolai Rapp (Darmstadt)
TÁVOZOTT: Rafal Gikiewicz (Augsburg, i.), Sebastian Polter (Fortuna Sittard, i.), Manuel Schmiedebach (szl.), Michael Parensen (visszavonult), Florian Flecker (Würzburger Kickers), Felix Kroos (szl.)
Kölcsönbe: Nicolai Rapp (Darmstadt), Suleiman Abdullahi (Braunschweig)
Kölcsönből vissza: Keven Schlotterbeck (Freiburg), Yunus Malli (Wolfsburg), Marius Bülter (Magdeburg)

WERDER BREMEN
ÉRKEZETT:
Leonardo Bittencourt (Hoffenheim, kv., 7 000 000), Ömer Toprak (Dortmund, kv., 4 000 000), Felix Agu (Osnabrück, i.), Patrick Erras (Nürnberg, i.), Nick Woltemade (Bremen U19), Christian Gross (Bremen II)
Kölcsönbe: Tahith Chong (Manchester United)
Kölcsönből vissza: Romano Schmid (Wolfsberg), Felix Beijmo (Greuther Fürth), Martin Harnik (Hamburg)
TÁVOZOTT: Claudio Pizarro (visszavonult), Nuri Sahin (Antalyaspor, i.), Fin Bartels (Holstein Kiel, i.), Felix Beijmo (Malmö FF), Sebastian Langkamp (szl.), Philipp Bargfrede (szl.)
Kölcsönbe: Benjamin Goller (Karlsruhe), Jan-Niklas Beste (Jahn Regensburg)
Kölcsönből vissza: Kevin Vogt (Hoffenheim), Michael Lang (Mönchengladbach)

Lezárva pénteken délben reggel, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik