Hamburg: a Bundesligából érkezik az új edző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.29. 14:58
A Hamburg hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a Borussia Mönchengladbach korábbi edzője, Dieter Hecking veszi át a német másodosztályú együttes irányítását.

Dieter Hecking két és fél év után hagyta el a Mönchengladbachot, majd szerdán a Hamburg bejelentette, hogy a német másodosztályú csapatban folytatja edzői pályáját az 54 éves szakember.

A HSV új vezetőedzője az egyik legtapasztaltabb trénernek számít Németországban; 19 éves karrierje során már túl van 419 Bundesliga- és 136 másodosztályú mérkőzésen. Továbbá ő irányította a Wolfsburgot a 2014–2015-ös idényben, amikor az ezüstérem is összejött a csapatnak, ráadásul abban a szezonban a Német Kupát is megnyerte a Borussia Dortmund ellen.

Hecking az elmúlt idényben az 5. helyen végzett a Mönchengladbachhal, s pályafutásának egyik legnagyobb sikerét aratta tavaly ősszel, amikor 3–0-ra győzött az Allianz Arénában a Bayern München ellen.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik