Edzősors: Storck újabb német csapatnál jelölt a kispadra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 11:43
null
Bernd Storck a Bundesliga 2.-ben folytathatja (Fotó: Török Attila)
Német lapértesülések szerint Bernd Storck az egyik jelölt a Bundesliga 2.-ben szereplő VfL Bochum labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára.

 

A német másodosztály 14. helyén álló klub szerdán jelentette be Jens Rasiejewski vezetőedző és Christian Hochstätter sportigazgató távozását. A csapat irányítását ideiglenesen a korábbi másodedző, Heiko Butscher veszi át, mivel azonban neki nincs meg a megfelelő licence, csupán 15 napig teheti ezt meg. A Bochum egyébként sem szeretné nagyon elhúzni az új vezetőedző kinevezését, és már a jelöltek is megvannak.

Az egyik lehetséges utód a legutóbb a magyar válogatottat irányító Bernd Storck, aki annak idején éppen ennél a klubnál kezdte profi játékos-pályafutását, 1981 és 1983 között 29 tétmérkőzésen szerepelt, és két gólt szerzett. A westline.de szerint szintén jelölt Mirko Slomka és André Schubert, akiket az elmúlt időszakban többször is láttak a Bochum stadionjában. Hozzájuk képest Storck annyiban hátrányban van, hogy nincs ilyen szintű tapasztalata klubszinten, hiszen a Herthánál, a Wolfsburgnál, az FK Partizannál és a Borussia Dortmundnál is csak másodedző volt, egyedül a kazah Kajrat Almatit irányította rövidebb ideig.

Storck októberben mondott le a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztéről – a szakembert azóta szóba hozták a Borussia Dortmunddal, az 1. FC Kölnnel, valamint az üzbég nemzeti csapattal is. Az 55 éves vezetőedző korábban elmondta, nagy álma valósulna meg azzal, ha a Bundesligában dolgozhatna. Kérdés, ez igaz-e a másodosztályra vonatkozóan is…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik