Ralf Rangnick elköszönt a Red Bull-csoporttól (Fotó: AFP)

 

A Kicker, a Bild és a Süddeutsche Zeitung is tényként közli, hogy Rangnick pénteken a Red Bull-csoport salzburgi központjába autózott, hogy személyesen nyújtsa be lemondását. A sportvezető esetleges távozásáról már hosszú ideje pletykáltak. Az elmúlt fél évben úgy tűnt, hogy az AC Milan vezetőedzője lehet, ám a milánói klub végül szerződést hosszabbított Stefano Piolival.

Mint ismert, Ivan Gazidis, a Milan ügyvezető igazgatója hónapok óta tárgyalt a Red Bull sportigazgatójával, Ralf Rangnickkal a vezetőedzői poszt betöltéséről, de nem jutottak egyezségre.

A Kicker szerint olyasmi nem vetődött fel, hogy Rangnick esetleg csak Paolo Maldini sportigazgatói feladatkörét vegye át Milánóban – a 62 éves német szakember, aki állítólag intenzíven tökéletesítette olasz nyelvtudását, egyértelműen a vezetőedzői posztot célozta meg, legfeljebb kiegészítésképp, kettős szerepben lett volna sportigazgató.

Rangnick az elmúlt években többször is utalt arra, hogy hiányzik számára a napi munka, az hogy közvetlenül a játékosok mellett dolgozhasson, s ezen még az ideiglenes lipcsei beugrása sem segített sokat. „Már korábban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy lehetséges utód után nézzünk. Nekem ez nem munka. A hobbimmal foglalkozom, amivel egyébként nagyon elégedett vagyok” – mondta például 2017-ben az RND nevű német lapnak a szakember. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy a korábban a Hoffenheim és a Schalke kispadján is ülő Rangnick hol folytatja a karrierjét.