Dortmund: távozik a 2014-es vb-döntő hőse – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 11:02
null
Mario Götze nem fogadta el a BVB új ajánlatát (Fotó: AFP)
Legkésőbb a nyáron távozik a Borussia Dortmundtól Mario Götze – írja a Bild. A sportlap úgy tudja, bár a BVB ajánlatot tett a 2020 nyarán lejáró szerződésű labdarúgónak, a 27 éves játékos nem fogadta el a jelentős fizetéscsökkenéssel járó kontraktust.


Götze
2016 nyarán 22 millió euróért cserébe tért vissza a Bayern Münchentől a Borussiához, csakhogy korábbi teljesítményét nem tudta megismételni nevelőegyesületében. A jelenlegi idényben 13 bajnokin lépett pályára – és három gólt lőtt –, de ezek többségén csak csere volt, csupán egy találkozón, a Freiburg elleni, 7. fordulóbeli mérkőzésen játszott végig.

A 2014-es német–argentin világbajnoki döntő egyetlen gólját szerző Götzét rejtélyes anyagcsere- és izombetegség hátráltatta már utolsó müncheni időszakában is. Betegsége miatt a 2017–2018-as idény jelentős részét ki is hagyta és azóta sem tudott alapemberré válni Dortmundban.

Michael Zorc sportigazgató a Bildnek megerősítette, az ünnepi időszakban többször is egyeztettek a játékos – ügyeit is intéző – édesapjával, Jürgen Götzével, de hozzátette, egyelőre nincs új egyezség köztük.

A német sportlap szerint pedig már nem is lesz.

A kérdés most az, akad-e olyan kérő, amely már most télen kivásárolja a 27 éves labdarúgót, vagy csak az idény végén – ám ingyen – távozik a BVB-tól, lezárva második dortmundi korszakát is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik