Dortmund: Peter helyett Peter – megvan a csapat új edzője

Vágólapra másolva!
2017.12.10. 12:14
null
Peter Stöger lett a Dortmund új edzője (Fotó: AFP)
Valóban menesztette edzőjét, Peter Boszt a Borussia Dortmund labdarúgócsapata, erről a klub a vasárnap délben tartott sajtótájékoztatóján számolt be. Az új tréner a Kölntől egy hete menesztett Peter Stöger lett.

 

 

A Sport Bild már szombat este megírta a nyáron szerződtetett a holland szakember távozását, akitől – a Kicker szerint – a vezetőség azt kérte a Schalke elleni, 4–0-s előny után 4–4-re végződő meccset követően, hogy a Leverkusen és a Werder Bremen ellen legalább egy győzelmet arasson. Előbbi mérkőzés 1–1-es döntetlenre végződött, utóbbin 2–1-es vereséget szenvedett a csapat.

A szombati kudarcot követően összeült vezetőség, a klub első embere, Hans-Joachim Watzke és Michael Zorc sportigazgató mellett meghívást kapott három játékos, Nuri Sahin, Marcel Schmelzer és Marco Reus is.

Miután a Dortmund visszacsúszott a tabellán a 7. helyre, és kiesett a BL-ből is, Bosznak menni kellett, utódja a Kölntől egy héttel ezelőtt menesztett Peter Stöger lett, aki kedden, a Mainz elleni idegenbeli bajnokin mutatkozik be.

A Bild és a Kicker úgy tudja, Stöger csak a nyárig marad, és akkor a Hoffenheim fiatal szakvezetője, Julian Nagelsmann veszi át a szakmai munka irányítását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik