Marcel Schmelzer két évig volt a Borussia Dortmund csapatkapitánya (Fotó: AFP)

 

Schmelzer 2016 nyarán vette át a karszalagot a Bayern Münchenhez távozó Mats Hummelstől, ezzel ő lett a klub történetének 17. csapatkapitánya a Bundesliga 1963-as debütálása óta.

„Két intenzív év van mögöttem, amely sok energiámat felemésztette. Az én döntésem volt ez, úgy hiszem, hogy így lesz a legjobb. Büszke vagyok arra, hogy két évig kapitányként szolgálhattam a klubot, de úgy vélem, hogy sok másik játékos képes betölteni ezt a posztot. Mindemellett tény, hogy a klub frissíteni szeretne a nyáron, ezt szem előtt tartva pedig helyénvaló, hogy ezt a szerepkört más töltse majd be” – mondta Schmelzer a klub hivatalos oldalának.

A 30 esztendős balhátvéd – aki kapitányként Német Kupa-győzelmet ünnepelhetett a klubbal 2017-ben – a szerda hajnali, Los Angeles FC elleni felkészülési mérkőzésen viseli utoljára a csapatkapitányi karszalagot. Egyelőre nem tudni, ki lesz az utódja, német sajtóhírek szerint Marco Reus a legesélyesebb jelölt.