Dortmund: 30 milliót ajánlottak az Ajax támadójáért – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 11:55
null
David Neres (a labdával) eladásával is nagyot kaszálhatna az Ajax (Fotó: AFP)
Holland sajtóértesülések szerint a Borussia Dortmund labdarúgócsapata 30 millió eurós ajánlatot tett David Neresért, az Ajax 21 éves brazil támadójáért, ám az amszterdamiak elutasították a megkeresést.

 

A német klub Ousmane Dembélé (115 millió euró, FC Barcelona) és Pierre-Emerick Aubameyang (64 millió euró, Arsenal) eladása óta dúskál a pénzben, és a nyáron szeretné ismét megerősíteni támadóalakzatát. (Sajnálni persze most sem kell a BVB-t, hiszen többek között Marco Reust, Kagava Sindzsit, Mario Götzét és Andrij Jarmolenkót is a soraiban tudhatja.)

A De Telegraaf információi szerint a Dortmund már a tettek mezejére lépett, és 30 millió eurót kínált az Ajaxnak a mindkét szélen bevethető David Neresért, de az amszterdami klub technikai igazgatója, Marc Overmars elutasította az ajánlatot, mondván, lehetőségeikhez képest szeretnék együtt tartani a keretet.

A brazil támadó 2017-ben került az Ajaxhoz, a jelenlegi szezonban 32 holland bajnoki mérkőzésen 14 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik