BVB: vége a várakozásnak, Marco Reus visszatérhet!

Vágólapra másolva!
2018.02.07. 18:03
null
Marco Reus a Frankfurt ellen sérült meg legutóbb (Fotó: AFP)
A sport1.de információi szerint kilenc hónapnyi kihagyást követően végre visszatérhet a Borussia Dortmund támadója, Marco Reus, aki tavaly május óta számít harcképtelennek.

 

A 29-szeres német válogatott támadó még a május végi, Eintracht Frankfurt ellen 2–1-re megnyert Német Kupa-döntőben szenvedett részleges keresztszalag-szakadást. Az előzetes becslések januárra tették a játékos teljes felépülését, mivel azonban Reus térdét műteni is kellett – ez meghosszabbította a rehabilitációs folyamatot –, február-március környékére tették a tényleges visszatérést.

A támadó folyamatosan növelte az edzései intenzitását, és immár két hete a csapattal készül – az előzetes hírek szerint a szombati, Hamburg elleni bajnokin már keretben lehet, akárcsak a két hónappal ezelőtt kidőlt Maximilian Philipp.

Reust egyébként borzasztóan megviselte az újabb sérülés, októberben így nyilatkozott erről:

„A könnyek két-három nappal később (a Német Kupa döntője után – a szerk.) ismét megjelentek, amikor újra átéltem az egészet fejben. Egyedül lenni, dolgozni a visszatérésen a leginkább embert próbáló része a felépülésnek. Három hét után teljesen kész voltam. Brutális teszt ez mentálisan, mert egyedül kell dolgoznod” – mondta a Borussia Dortmund támadója.

„Topjátékosként rengeteg pénzt keresünk, de néha nagy árat fizetünk az egészségünk szempontjából. Az összes pénzemet odaadnám azért, hogy ismét egészséges legyek, hogy végezhessem a munkámat, hogy azt tegyem, amit imádok: futballozhassak.

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Péntek

20.30: Leipzig–Augsburg (Tv: Eurosport2)
Szombat
15.30: Borussia Dortmund–Hamburg (Tv: Eurosport2)
15.30: Hoffenheim–Mainz
15.30: Eintracht Frankfurt–Köln
15.30: Bayer Leverkusen–Hertha BSC
15.30: Hannover–Freiburg
18.30: Bayern München–Schalke (Tv: Eurosport2)
Vasárnap
15.30: Stuttgart–Borussia Mönchengladbach (Tv: Eurosport2)
18.00: Werder Bremen–Wolfsburg (Tv: Eurosport2)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 21 17 2 2 51–16 +35 53
2. Bayer Leverkusen 21 9 8 4 41–27 +14 35
3. RB Leipzig 21 10 5 6 33–29 +4 35
4. Borussia Dortmund 21 9 7 5 45–29 +16 34
5. Schalke 21 9 7 5 33–27 +6 34
6. Eintracht Frankfurt 21 9 6 6 26–23 +3 33
7. Augsburg 21 8 7 6 32–26 +6 31
8. Mönchengladbach 21 9 4 8 30–33 –3 31
9. Hoffenheim 21 7 7 7 32–33 –1 28
10. Hannover 21 7 7 7 29–31 –2 28
11. Hertha 21 6 9 6 28–28 0 27
12. Freiburg 21 5 10 6 22–35 –13 25
13. Wolfsburg 21 4 12 5 24–25 –1 24
14. VfB Stuttgart 21 6 3 12 17–27 –10 21
15. Werder Bremen 21 4 8 9 18–26 –8 20
16. Mainz 21 5 5 11 24–37 –13 20
17. Hamburg 21 4 5 12 17–30 –13 17
18. 1. FC Köln 21 3 4 14 17–37 –20 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik