BVB: „Az összes pénzemet odaadnám azért, hogy ismét egészséges legyek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 08:49
null
Marco Reus a Frankfurt ellen sérült meg legutóbb (Fotó: AFP)
A világ egyik legbalszerencsésebb futballistája Marco Reus, aki legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, az összes pénzét odaadná azért, hogy ismét egészséges legyen.

 

A 29-szeres német válogatott támadó még a május végi, Eintracht Frankfurt ellen 2–1-re megnyert Német Kupa-döntőben szenvedett részleges keresztszalag-szakadást. Az előzetes becslések januárra tették a játékos teljes felépülését, mivel azonban Reus térdét műteni is kellett – ez meghosszabbítja a rehabilitációs folyamatot –, leghamarabb márciusban láthatjuk őt a pályán. Reus érthető okokból nem szívesen emlékszik vissza a szóban forgó fináléra.

„A könnyek két-három nappal később ismét megjelentek, amikor újra átéltem az egészet fejben. Egyedül lenni, dolgozni a visszatérésen a leginkább embert próbáló része a felépülésnek. Három hét után teljesen kész voltam. Brutális teszt ez mentálisan, mert egyedül kell dolgoznod” – mondta a Borussia Dortmund támadója.

„Topjátékosként rengeteg pénzt keresünk, de néha nagy árat fizetünk az egészségünk szempontjából. Az összes pénzemet odaadnám azért, hogy ismét egészséges legyek, hogy végezhessem a munkámat, hogy azt tegyem, amit imádok: futballozhassak.”

Reus szerződése 2019 nyaráig érvényes a Dortmundnál, és bár jól érzi magát a Bundesliga éllovasánál, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más csapatnál is kipróbálja magát.

„Négy vagy öt külföldi csapat érdekel engem. A jelenlegi megállapodásom lejártakor már harminc esztendős leszek, így a következő lesz pályafutásom utolsó nagy szerződése, egyúttal a végső esélyem arra, hogy kipróbáljam magam valahol másutt. Őszintén megmondom, hogy most még nem tudom, hol kötök majd ki. Jelenleg boldog vagyok a Dortmundnál, és nem gondolok arra, hogy mi lesz 2019-ben. Persze eljön majd az az idő, amikor le kell ülnöm, és nyugodtan meg kell hoznom a döntésemet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik