Bundesliga: sorozatban harmadszor is kikapott a Bielefeld

Vágólapra másolva!
2020.10.25. 19:55
null
Megint lehajtott fejjel kellett távozniuk a bielefeldieknek (Fotó: AFP)
A német Bundesliga 5. fordulójában két mérkőzést játszottak vasárnap: a Wolfsburg 2–1-re legyőzte a Bielefeldet, míg kora este a Werder ikszelt a Hoffenheimet fogadva.

 

Délután a Wolfsburg a Bielefeldet fogadta, és a 20. percben már 2–0-ra vezetett. Előbb Wout Weghorst volt eredményes szabadrúgásvariáció után, majd jött az első gólt előkészítő Max Arnold, agresszív letámadással labdát szerzett, és a bal alsóba lőtt 14 méterről. A vendégek csak a 80. percben szépítettek Sven Schipplock góljával.

Ezzel a Bielefeld sorozatban harmadik vereségét szenvedte el, a Wolfsburg viszont őrzi veretlenségét: négy döntetlen után gyűjtötte be első bajnoki győzelmét a zöld-fehér alakulat.

Az esti mérkőzésen a Werder a Hoffenheimet látta vendégül, és a találkozó 1–1-es végeredménye viszonylag hamar, már a 22. percre kialakult. A hazaiak az ötödik percben Maximilian Eggestein lövésével kerültek előnybe, amelyet bő negyedórával később Dennis Geiger egyenlített ki a vendégek részéről.

NÉMET BUNDESLIGA
5. FORDULÓ
Wolfsburg–Bielefeld 2–1
(Weghorst 19., Arnold 20., ill. Schipplock 80.)
Werder Bremen–Hoffenheim 1–1 (Eggestein 5., ill. Geiger 22.)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 5 4 1 12–3 +9 13
2. Bayern München 5 4 1 22–8 +14 12
3. Borussia Dortmund 5 4 1 11–2 +9 12
4. VfB Stuttgart 5 2 2 1 10–6 +4 8
5. Mönchengladbach 5 2 2 1 8–8 0 8
6. Werder Bremen 5 2 2 1 7–7 0 8
7. Eintracht Frankfurt 5 2 2 1 7–9 –2 8
8. Hoffenheim 5 2 1 2 9–7 +2 7
9. Augsburg 4 2 1 1 5–3 +2 7
10. Wolfsburg 5 1 4 4–3 +1 7
11. Union Berlin 5 1 3 1 8–6 +2 6
12. Bayer Leverkusen 4 1 3 3–2 +1 6
13. Freiburg 5 1 3 1 6–9 –3 6
14. Arminia Bielefeld 5 1 1 3 4–8 –4 4
15. Hertha 5 1 4 9–12 –3 3
16. 1. FC Köln 5 2 3 5–9 –4 2
17. Schalke 5 1 4 2–19 –17 1
18. Mainz 5 5 4–15 –11 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik