Bundesliga: Sallai Roland és Szalai Ádám is kezd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 19:49
null
Sallai a földön – három nappal később ismét kezdő (Fotó: AFP)
Ugyan a bemutatkozó Bundesliga-meccsén kisebb sérülés miatt le kellett cserélni, három nappal később Sallai Roland ismét a freiburgi kezdőcsapat tagja, ezúttal a Schalke ellen.

A magyar támadó együttese a Bundesliga jelenlegi kiírásában még nyeretlen Schalkét fogadja. Sallai Roland második alkalommal kezdhet a Freiburgban, a hétvégén a Wolfsburg otthonában hétpercnyi játék után gólt lőtt, majd egy tizenegyest is kiharcolt, a 41. percben viszont le kellett cserélni.

A 21 éves futballista már a meccs után adott interjúban célzott arra, hogy ha kellett volna, vissza tud állni, de a csapat orvosi stábja óvatosságból ezt inkább nem engedte neki. Ezt erősítette meg a Freiburg sportigazgatója is.

„Elővigyázatosságból nem kockáztattuk a második félidei szereplését – mondta Jochen Saier.

A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a Hannover otthonában lép pályára, a 30 esztendős csatár szintén kezdőként kap lehetőséget a Bundesliga 5. fordulójában.

Ezzel összesen három magyar lép pályára a játéknapon: Dárdai Pál legidősebb fia, Dárdai Palkó ugyancsak kezdett a Hertha BSC-ben a Werder Bremen ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik