Bundesliga: Reus nyolc hónap után lőtt újra gólt, nem is akármilyet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 20:09
null
Marco Reus újra a régi? Nagy gólt lőtt a Gladbachnak (Fotó: AFP)
Hosszú idő után talált újra a kapuba a sérüléséből felépülő Marco Reus, akinek góljával a Borussia Dortmund 1–0-ra győzött a Borussia Mönchengladbach otthonában a német Bundesliga 23. fordulójában.

Irreális talajú pályán csapott össze a két Borussia, ahogy azt lejjebb a képeken is láthatják, sérülésveszélyes állapotban volt a Borussia Park gyepe. Bastian Dankert játékvezető azonban úgy döntött a pályabejárást követően, hogy nem halasztja el a mérkőzést.



A Dortmundnál először volt egyszerre a kezdőben Marco Reus – aki tavaly májusban, az Eintracht Frankfurt elleni kupadöntőn szenvedett súlyos térdsérülést, és idén februárban tért vissza a pályára, ez volt a harmadik meccse azóta –, Mario Götze és André Schürrle, ráadásul előttük a remek formában lévő Michy Batshuayi játszotta az éket. A rossz talaj miatt néha akadozott az összjáték, a házigazda egy oldalhálóig jutott az első fél órában, valamint Roman Bürkinek kellett bemutatnia egy bravúrt Lars Stindl lövésénél.

A 32. percben a nagy támadótrió (két tagja legalábbis) összehozta a dortmundi vezető gólt: Schürrle a bal oldalról ívelte keresztbe a labdát a tizenhatoson belül, a túloldalon Marco Reus megszelídítette azt, majd egy igazítás után a hálóba bombázta – a lövés a keresztlécről vágódott be, Yann Sommernek esélye sem volt. (0–1)

A 44. percben örültek a Mönchengladbach játékosai, Jannik Vestergaard ugyanis egy levágódó lövést követően hat méterről a bal alsóba gurított. A bíró azonnal jelezte, hogy a videobíró visszanézi az esetet, és mint kiderült: a dán védő lesről lőtt a kapuba, így az eredmény nem változott, a szünetben a BVB-nél volt az előny.

Az 55. percben Bürki egymás után két védést is bemutatott, Szokratisz Papasztathopulosz pedig a gólvonal közeléből tisztázott. A 70. percben Thorgan Hazard ívelt középre szabadrúgásból, Nico Elvedi közelről fejelt, de nem tudott túljárni Bürki eszén ő sem. Hat perccel később Raúl Bobadilla megpattanó lövése után pattogott a labda a jobb alsó felé, de Bürki oda is leért, és kitolta a labdát.

Hiába próbálkozott a Gladbach, nem tudott betalálni, így sorozatban negyedik bajnokiját veszítette el, ráadásul ezeken a meccseken egy gólt sem tudott szerezni.

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ
Augsburg–VfB Stuttgart 0–1
(M. Gómez 27.)
Borussia Mönchengladbach–Borussia Dortmund 0–1
(Reus 32.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 23 19 2 2 55–18 +37 59
2. Borussia Dortmund 23 11 7 5 48–29 +19 40
3. Bayer Leverkusen 23 10 8 5 43–30 +13 38
4. RB Leipzig 22 11 5 6 35–29 +6 38
5. Schalke 23 10 7 6 36–30 +6 37
6. Eintracht Frankfurt 22 10 6 6 30–25 +5 36
7. Hannover 23 8 8 7 32–33 –1 32
8. Augsburg 23 8 7 8 32–29 +3 31
9. Hoffenheim 23 8 7 8 37–37 0 31
10. Mönchengladbach 23 9 4 10 30–35 –5 31
11. Hertha 23 7 9 7 30–30 0 30
12. Freiburg 23 6 10 7 24–37 –13 28
13. VfB Stuttgart 23 8 3 12 19–27 –8 27
14. Wolfsburg 23 4 12 7 26–30 –4 24
15. Werder Bremen 23 5 8 10 21–28 –7 23
16. Mainz 23 6 5 12 28–41 –13 23
17. Hamburg 23 4 5 14 18–34 –16 17
18. 1. FC Köln 23 3 5 15 20–42 –22 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik