Bundesliga: remek napja volt Sallainak – íme, a gólok sztorija

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 07:47
null
Sallai Roland (22) gyorsabban reagált, mint a hazai védők (Fotó: AFP)
A Freiburg idegenbeli győzelméből góllal és gólpasszal vette ki a részét a 18-szoros válogatott Sallai Roland, aki a Bundesliga-meccs másnapján felidézte a 3–2-es siker legfontosabb pillanatait.

Soha rosszabb kezdést!

A Bundesliga első fordulójában az egyik legjobb teljesítmény Sallai Roland nevéhez fűződik – az 1-től 6-ig terjedő skálán osztályozó német Kicker szaklaptól a dicséretes 2-est kapta. A Freiburg 18-szoros magyar válogatott középpályása csapata mindhárom góljából kivette a részét a Stuttgart elleni 3–2-es idegenbeli győzelem során. A 23 esztendős futballista a találkozó másnapján lapunk kérésére felelevenítette a meccs legfontosabb pillanatait.

8. perc: A Freiburg jutott bedobáshoz a jobb szélen, majd Sallai Roland beívelése után Nils Petersen hét méterről a hálóba fejelt.

„Több mint két éve csapattársak vagyunk Nilsszel, egyre jobban érezzük a másik mozgását – mondta Sallai Roland. – Szerencsére pontos volt a beadásom, a társam tudta, hova érkezik a labda, és szép gólt fejelt. A bedobásoknál, a szögleteknél és a szabadrúgásoknál megvannak a különböző variációk, most úgy hozta a játék, hogy én adtam középre a labdát. Abban a helyzetben a mélységből beinduló jobbhátvédet is megjátszhattam volna, a lényeg, hogy ha ennyire fent vagyunk az ellenfél térfelén, próbáljuk beíveléssel befejezni az akciót. Szerencsére Nils érezte, hova érkezik a labda, fél szemmel a kapust is figyelte, s tudta, hova kell fejelnie.”

26. perc: Vincenzo Grifo a jobb oldalról ívelt szabadrúgásból a kapu elé, a rövid saroknál helyezkedő Nils Petersen sarkazását védte Gregor Kobel kapus, a kipattanót azonban Sallai Roland három méterről a kapu közepébe lőtte.

„A szabadrúgás szöglettel ért fel, ennek megfelelően helyezkedtünk. Az volt a feladatom, hogy a kipattanóra figyeljek, és ha elém kerül a labda, bekotorjam. A szerencse? Talán az is kell hozzá, ugyanakkor érezni kell, hova érkezik a labda, és azt is, hova ütheti a kapus. Szerencsére a védése után ráéreztem, ennek köszönhetően előbb reagáltam, mint a hazai védők. Szemfü­lesnek kell lenni, mert ezen a szinten minden másodperc számít.”

29. perc: Egy freiburgi kontránál Nils Petersen és Dzsong Vu Jong egyaránt kiugrásra várt, Sallai Roland az első gól szerzőjét indította. Bár az akció végén betaláltak, a játékvezető les miatt – jogosan – érvénytelenítette a gólt.

„Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy Dzsong passzsávját lezárja a védő, ezért döntöttem úgy, hogy Nilst próbálom megjátszani. Láttam, hogy középen érkeznek a többiek, tudtam, ha megkapja a labdát, azonnal középre adja és sakk-matt helyzet alakul ki. Azt viszont sajnos nem vettem észre, hogy a hazai védők kilépnek az átadásom előtt és lesre állítják csapattársamat. Visszanéztem a jelenetet, és próbálok tanulni belőle.”

48. perc: Sallai Roland remek ütemben ugratta ki a jobbösszekötő helyén beinduló Lucas Hölert, aki középre adott, Vincenzo Grifo meg hét méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

„Edzésen sokat gyakoroljuk az ilyen mozgásokat, mert könnyen megbonthatjuk velük az ellenfél védelmét. Azt viszont nem állítanám, hogy teljesen begyakorolt akció végén szereztünk gólt. Tudni kell, hova mozog a másik, de a döntéseket mindig az adott helyzetnek és a többiek helyezkedésének megfelelően kell meghozni. Szerencsére most mindannyian jól döntöttünk, azt viszont nem hittem volna, hogy három nulla után izgulnunk kell a végén. Sajnos az utolsó húsz-huszonöt percre elfáradtunk, lemaradtunk az emberekről, egy-két ütemet mindig késtünk. A Stuttgart két gólt szerzett, mi pedig nagyon beszorultunk a kapunk elé. A jövőben jobban oda kell figyelnünk arra, hogy előny birtokában ne engedjünk ki.”

A Freiburg, ha nehezen is, de megőrizte előnyét, a magyar középpályás együttese vasárnap hazai pályán a Wolfsburg ellen lép pályára.

„Hatvan percig minden az elképzeléseink szerint alakult, a hazaiak első góljáig rengeteget futottunk, és mindenki hozzátett a csapat játékához. Örülök, hogy nyertünk, az pedig külön boldogság, hogy az öltözőben az edzőnk, Christian Streich elmondta, hogy a Freiburg kispadján ülve még sosem nyert Stuttgartban. Most már ez is sikerült neki.”

NÉMET BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Freiburg 2–3
(Kalajdzic 71., Wamangituka 81., ill. N. Petersen 26., Sallai 26., Grifo 48.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 1 1 8–0 +8 3
2. Hertha 1 1 4–1 +3 3
3. Borussia Dortmund 1 1 3–0 +3 3
4. Augsburg 1 1 3–1 +2 3
5. RB Leipzig 1 1 3–1 +2 3
6. Hoffenheim 1 1 3–2 +1 3
6. Freiburg 1 1 3–2 +1 3
8. Arminia Bielefeld 1 1 1–1 0 1
9. Eintracht Frankfurt 1 1 1–1 0 1
10. Wolfsburg 1 1 0–0 0 1
10. Bayer Leverkusen 1 1 0–0 0 1
12. VfB Stuttgart 1 1 2–3 –1 0
12. 1. FC Köln 1 1 2–3 –1 0
14. Mainz 1 1 1–3 –2 0
15. Union Berlin 1 1 1–3 –2 0
16. Werder Bremen 1 1 1–4 –3 0
17. Mönchengladbach 1 1 0–3 –3 0
18. Schalke 1 1 0–8 –8 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik