Amine Harit éppen a Schalke második gólját rúgja tizenegyesből Gulácsi Péter kapujába (Fotó: AFP)

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT OLVASHATÓ!

Az RB Leipzig zsinórban 10. hazai bajnokiján maradhatott volna veretlen, ha a Schalke elleni negyedik meccsét sem bukja el a Red Bull Arénában. A listavezető ugyanakkor kissé álmoskásan kezdett, jó tíz perc kellett a hazaiaknak az első kaput találó lövéshez. A 15. percben aztán Marcel Sabitzer 22 méterről eleresztett lövése után csattant a keresztlécen a labda, majd a német sajtóban már az új Manuel Neuerként emlegetett, 22 éves kora ellenére a Schalke csapatkapitányi karszalagját is viselő Alexander Nübel mutatott be egy dupla bravúrt, előbb lábbal Emil Forsberg közeli lövését, majd a kipattanónál Sabitzer labdáját hárította.

A 29. percben a sarokrúgást követően megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Omar Mascarell csúsztatása után az előre húzódó Salif Sané bólintott a kiszolgáltatott helyzetben lévő Gulácsi mellett a jobb alsó sarokba (0–1).

A folytatásban a Schalke még veszélyesebbé vált, s a 43. percben a videobíró alapján – a tévéadásba is bekerült visszajátszások szerint joggal – megítélt büntetőből Amine Harit duplázta meg a gelsenkircheni fórt (0–2).

A fordulás után megint bealudt a hazai csapat, Gulácsinak kétszer is látványos védést kellett bemutatnia. Majd az 58. percben egy harmadikra is szükség lett volna Rabbi Matondóval szemben, de a Schalke 19 éves walesi szélsője remek ütemben helyezte el mellette a labdát, amely aztán a bal alsó sarokban kötött ki (0–3).

Ezzel a gelsenkircheni együttes lényegében megpecsételte a Leipzig sorsát: az RB eddigi Bundesliga-története során ugyanis kétgólos hátrányból sem tudott meccset nyerni, nemhogy háromból. A statisztikák mellett Fortunával sem lehettek kibékülve a lipcseiek ezen a délutánon: a 65. percben Marcel Halstenberg lőtt újabb kapufát.

A hajrában az addig bravúrt bravúrra halmozó Nübel szarvashibájából – a kapus konkrétan bevédte Forsberg 24 méterről érkező lövését – ugyan szépített az RB Leipzig, de ennél többre nem futotta az együttes erejéből (1–3).

Győzelmével a Schalke utolérte Willi Orbánékat a tabellán, illetve lehetőséget adott a Bayern Münchennek az előzésre, amely a Paderbornt legyőzve élt is a kínálkozó alkalommal, és hat forduló után az élre állt a Bundesligában. 

A JÁTÉKNAP TÖBBI MÉRKŐZÉSÉRŐL ITT OLVASHAT!

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ

RB Leipzig–Schalke 1–3 (Forsberg 83., ill. S. Sané 29., Harit 43. – 11-esből, Matondo 58.) 
Augsburg–Leverkusen 0–3 (Niederlechner 34. – öngól, Volland 76., Havertz 85.)
Hoffenheim–Mönchengladbach 0–3 (Pléa 43., Thuram 65., Neuhaus 83.)
Mainz–Wolfsburg 0–1 (Tisserand 9.)
Paderborn–Bayern München 2–3 (Pröger 68., J. Collins 84., ill. Gnabry 15., Coutinho 55., Lewandowski 79.)

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Bayern München 6 4 2 19–  6 +13 14
  2. RB Leipzig 6 4 1 1 14–  6   +8 13
  3. Schalke 4
6 4 1 1 13–  6   +7 13
  4. Mönchengladbach 6 4 1 1 10–  5   +5 13
  5. Bayer Leverkusen 6 4 1 1 11–  7   +4 13
  6. Wolfsburg 6 3 3   9–  4   +5 12
  7. Borussia Dortmund 5 3 1 1 15–  7   +8 10
  8. Freiburg 5 3 1 1 11–  4   +7 10
  9. Eintracht Frankfurt 6 3 1 2   9–  8   +1 10
10. Werder Bremen 5 2 3   8–12   –4   6
11. Hoffenheim 6 1 2 3   4–10   –6   5
12. Augsburg 6 1 2 3   7–14   –7   5
13. Fortuna Düsseldorf 5 1 1 3   7–  9   –2   4
14. Union Berlin 6 1 1 4   6–12   –6   4
15. Hertha BSC
5 1 1 3   5–11   –6   4
16. 1. FC Köln 5 1 4   4–11   –7   3
17. Mainz 6 1 5   5–16 –11   3
18. Paderborn 6 1 5   8–17   –9   1