Bundesliga: rasszista kijelentés, „lemond” a Schalke elnöke

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.08.07. 14:52
null
Clement Tönnies három hónapig nem látja el az elnöki teendőket a Schalkénél (Fotó: AFP)
Három hónapig nem látja el elnöki teendőit a német élvonalbeli Schalke 04 labdarúgócsapatánál Clemens Tönnies, akit rasszizmussal vádolnak.

 

Tönnies múlt csütörtökön Paderbornban egy kézműves ünnepségen tartott előadást A felelős vállalkozói szellem címmel, és érintette napjaink egyik legégetőbb kérdését, a klímaváltozást is. Elmondta, hogy az adók növelése nem a megfelelő eszköz a klímaváltozás elleni harcban, azt javasolta inkább, hogy telepítsenek évente húsz erőművet Afrikába.

„Akkor az afrikaiak nem vágnák ki a fákat, és nem csinálnának annyi gyereket éjszaka” – hangzott a Schalke-elnök nagy port kavaró kijelentése. Csak hogy kontextusba helyezzük a dolgokat: Tönnies a róla elnevezett húsfeldolgozó üzem – amelynek 16500 munkavállalója van, és tavaly 6.65 milliárd eurós bevételt termelt – vezetőjeként tartott beszédet a paderborni eseményen.

A 63 éves vállalkozó – aki 1994 óta tagja a Schalke közgyűlésének, 2001 óta pedig a klub elnöke – másnap elnézést kért kijelentéséért, de a rázúduló kritikaáradatot nem tudta megállítani. Christine Lambrecht német igazságügyi miniszter lesújtóan rasszistának nevezte Clemens Tönniest, míg a Schalke korábbi kiváló csatára, jelenleg a klub U23-as csapatának edzője, Gerald Asamoah „nagyon meglepődött, sokkolta és fájdalmat okozott neki, amit hallott”.

Nikolaus Schneider, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) etikai bizottságának vezetője a dpa hírügynökségnek elmondta: vizsgálják Tönnies kijelentését, és augusztus 15-én személyesen is egyeztetnek a klubelnökkel.

A Schalke közgyűlése rendkívüli ülést tartott kedden este, Clemens Tönnies ismét bocsánatot kért, és jelezte, hogy három hónapig nem látja el az elnöki tisztséget, utána viszont folytatja a munkáját. A vezetőség támogatását fejezte ki. „Megalapozatlan az állítás, hogy Clemens Tönnies kijelentése a rasszizmuson alapul. Ugyanakkor megsértette a klub alapszabályában lévő elvek egyikét, a megkülönböztetés tilalmát. Ezt elismerte a keddi ülésen, és sajnálatát fejezte ki” – olvasható a gelsenkircheniek közleményében.

A klubot azóta rengetegen támadják a közösségi oldalakon is, a tekintélyes Kicker magazin azt írta az esetről, hogy „hihetetlen komédia”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik