Bundesliga: Nem különleges érzés a Mainz ellen betalálni – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 19:12
null
Szalai Ádám kiválóan játszott korábbi csapata ellen
Szalai Ádám duplázott a Hoffenheim–Mainz (4–2) német bajnoki mérkőzésen szombaton. A magyar támadó tavaly április után tudott ismét két gólt szerezni egy mérkőzésen a Bundesligában, most éppen korábbi csapata ellen.

„Az előző hetekben is – amelyek korántsem voltak egyszerűek a számunkra – keményen dolgoztunk, a munka most kifizetődött. Nem volt egyszerű meccs, de a második félidőben nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, megérdemeltük a győzelmet.

Nem volt különleges érzés gólokat szerezni a Mainz ellen, hiszen rég volt már, amikor ott játszottam. Nagyon boldog vagyok, hogy hozzájárultam a csapat sikeréhez. Örülünk, hogy végre megszereztük az első győzelmünket az évben”– értékelt Szalai Ádám a klub hivatalos honlapjának.

A 30 éves csatár egyébként az előző szezonban is duplázott hazai pályán a Mainz ellen, míg idegenben egyszer talált be.

„Végig jobban futballoztunk, hamarabb is eldönthettük volna az összecsapást. Az első harminc percben mutatott játékunk volt a legjobb ebben az idényben, ám a Mainz egyenlítése megzavart minket. Szalai Ádám második gólja azonban visszaterelte a csapatot a győzelmi ösvényre – értékelt a Hoffenheimet irányító Julian Nagelsmann, aki kitért támadói teljesítményére is. – Már az edzéseken éreztem a héten, hogy minden labdarúgóm gólra éhesen végzi a gyakorlatokat. Nehéz öt mérkőzésen vagyunk túl, de ez a siker lendületet adhat. Örülök, hogy Szalai Ádám és Andrej Kramaric is kiváló formában van, mindkét csatárunk teljesítménye önmagáért beszél.”

Szalai góljai

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Hoffenheim–Mainz 4–2 (Szalai 27., 74., Kramaric 67., 88., ill. Berggreen 28., 80.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 22 18 2 2 53–17 +36 56
2. RB Leipzig 22 11 5 6 35–29 +6 38
3. Borussia Dortmund 22 10 7 5 47–29 +18 37
4. Eintracht Frankfurt 22 10 6 6 30–25 +5 36
5. Bayer Leverkusen 22 9 8 5 41–29 +12 35
6. Schalke 22 9 7 6 34–29 +5 34
7. Augsburg 22 8 7 7 32–28 +4 31
8. Hoffenheim 22 8 7 7 36–35 +1 31
9. Hannover 22 8 7 7 31–32 –1 31
10. Mönchengladbach 21 9 4 8 30–33 –3 31
11. Hertha BSC
22 7 9 6 30–28 +2 30
12. Freiburg 22 5 10 7 23–37 –14 25
13. Wolfsburg 21 4 12 5 24–25 –1 24
14. VfB Stuttgart 21 6 3 12 17–27 –10 21
15. Werder Bremen 21 4 8 9 18–26 –8 20
16. Mainz 22 5 5 12 26–41 –15 20
17. Hamburg 22 4 5 13 17–32 –15 17
18. 1. FC Köln 22 3 4 15 19–41 –22 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik