Bundesliga: nagy lehetőséget szalasztott el a Hertha

Vágólapra másolva!
2017.10.22. 17:24
null
Volt reklamálás bőven: három büntetőt ítélt meg a bíró a Hertha meccsén (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) kilencedik fordulójában a Hertha BSC 1–1-es döntetlent játszott a Freiburg vendégeként. A berliniek javára két büntetőt is megítélt Guido Winkmann játékvezető a videobíró segítségével, de Salomon Kalou csak a másodikat tudta gólra váltani.

Az öt meccs óta nyeretlen Hertha a szintén nem túl acélos Freiburghoz látogatott. A Dárdai Pál irányította berlini együttes nyitotta meg a mérkőzés jegyzőkönyvét, Matthew Leckie és Vedad Ibisevic is sárga lapot kapott már az első negyedórában. A Hertha ettől függetlenül jobban kezdte a mérkőzést, majd a Freiburg vette át az irányítást, de az első félidőben nem zörrent egyik háló sem.

Nem úgy a fordulás után. Az 51. percben Niklas Stark borította fel a tizenhatoson belül Christian Güntert, a játékvezető pedig büntetőt ítélt a Freiburg javára. Maga a sértett állt a labda mögé, és magabiztosan lőtt a hálóba (1–0).

A 77. percben került a legközelebb az egyenlítéshez a Hertha, amikor Arne Maiert a nyakánál fogva rántotta le a büntetőterületen belül Julian Schuster, a hazaiak csapatkapitánya, tizenegyes következett. Salomon Kalou volt az ítéletvégrehajtó, de csúnyán a kapu fölé bombázott.

Nem sokkal később újra próbálkozhatott, hiszen négy perccel később újabb büntetőt kapott a Hertha, ezúttal Davie Selkét faultolták. Kalou másodjára már nem hibázott, a jobb alsóba lőtt a balra dőlő kapus mellett, ezzel be is állította a végeredményt. 1–1

A Hertha legutóbbi 11 tétmeccséből csak egyet nyert meg, ez volt az ötödik döntetlenje ugyanennyi veresége mellett.

A sérülése után lábadozó Szalai Ádámot továbbra is nélkülöző Hoffenheim 1–1-re végzett a Wolfsburg otthonában. A hazaiak az első félidőben büntetőt hibáztak, Maximilian Arnold nem tudott a kapuba találni. A fordulás után jött az újabb tizenegyes, de ezúttal a vendégeknek, Kerem Demirbay pedig ezt gólra váltotta. A hajrában azonban a 20 éves Uduokhai fejesével egyenlíteni tudtak a „farkasok”.

BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
1. FC Köln–Werder Bremen 0–0
Freiburg–Hertha BSC 1–1
(Haberer 52. – 11-esből, ill. S. Kalou 81. – 11-esből)
Wolfsburg–Hoffenheim 1–1 (Uduokhai 91., ill. Demirbay 73. – 11-esből)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 9 6 2 1 25–7 +18 20
2. Bayern München 9 6 2 1 22–7 +15 20
3. RB Leipzig 9 6 1 2 16–10 +6 19
4. Hoffenheim 9 4 4 1 16–11 +5 16
5. Schalke 9 5 1 3 12–9 +3 16
6. Hannover 9 4 3 2 10–7 +3 15
7. Eintracht Frankfurt 9 4 2 3 10–9 +1 14
8. Mönchengladbach 9 4 2 3 13–17 –4 14
9. Bayer Leverkusen 9 3 3 3 20–14 +6 12
10. Augsburg 9 3 3 3 12–10 +2 12
11. Hertha 9 2 4 3 9–11 –2 10
12. Mainz 9 3 1 5 10–15 –5 10
13. VfB Stuttgart 9 3 1 5 6–11 –5 10
14. Wolfsburg 9 1 6 2 9–12 –3 9
15. Freiburg 9 1 5 3 6–17 –11 8
16. Hamburg 9 2 1 6 6–15 –9 7
17. Werder Bremen 9 5 4 3–9 –6 5
18. 1. FC Köln 9 2 7 3–17 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik