Bundesliga: megvan a megállapodás, Luka Jovics aláírt! – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.17. 16:28
null
Luka Jovics az új szerződése alapján 2023-ig is maradhat Frankfurtban (Fotó: AFP)
Az Eintracht Frankfurt élt az opciós jogával és kivásárolta a Benficától Luka Jovicsot – jelentette be a német együttes hivatalos honlapja. A szerb támadó 2023 nyaráig írt alá a klubnál. Bár a közlemény nem tér ki rá, lapértesülések szerint 7 millió euróba került a kölcsönszerződés véglegesítése.

 

Luka Jovics remek idényt fut, 27 bajnokin 17 gólnál és hat gólpassznál jár az Eintracht színeiben, emellett az Európa-ligában is összehozott nyolc találatot és egy asszisztot. Ősszel a Fortuna Düsseldorf ellen mesterötöst jegyzett – mindezzel pedig több európai élcsapat figyelmét is felkeltette.

Az elmúlt hónapokban a Barcelonával, a Real Madriddal és a Bayern Münchennel is összeboronálták. A mostani megállapodás egyáltalán nem jelenti, hogy ezen pletykák elülnének, csupán az vált egyértelművé, melyik klubbal kell egyezségre jutni az időközben a német transfermarkt.de által már 55 millió euróra taksált futballista játékjogáról.

„Nagyon kellemes volt látni Luka fejlődését Frankfurtban. A klub részéről egészen biztosak voltunk abban, hogy szeretnénk megállapodni a folytatásról. Kivételes képességű játékos, aki nagy értékünk. Fontos volt, hogy ezt az egyezséget megkössük" – nyilatkozta az Eintracht sportigazgatója, Fredi Bobic.

A Frankfurt a nyáron akár a most kifizetett 7 millió euró tízszereséért is továbbértékesítheti a 21 éves támadót. A Marca a hét elején azt írta, a Real Madrid 70 milliót sem sajnálna a szerb labdarúgóért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik